Exkluzív videó: közösen üzen a magyaroknak Wolf Kati és Talmácsi Gábor

közlekedés
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 11. 11:30
Május 11-én, csütörtökön tartják a Közlekedési Kultúra Napját Magyarországon. Idén a kulturált párbeszéd mellett kampányolnak a szervezők. Talmácsi Gábor motorversenyző, Wolf Kati énekesnő és Kiss Norbert autóversenyző a Hungaroringen szimuláltak közúti szituációkat.
F.M.

Először 2015. május 11-én tartották meg a Közlekedési Kultúra Napját Magyarországon, azóta minden évben megrendezésre kerül az esemény, az idei már a kilencedik alkalom hazánkban. Sajnos a konfliktusok száma az utakon egyre nő, a verbális atrocitások mellett pedig döbbenetes, hogy a fizikai erőszakba hajlik egy-egy vitarendezés. Az önfegyelem, a kulturált vitarendezés a mindennapokban és a közlekedésben is a civilizált társadalom alapja, erre hívja fel a figyelmet a Közlekedéstudományi Egyesület koordinálásával kilencedik éve szervezett kampány.

Talmácsi Gábor Fotó: Bors

A Hungaroringen található Groupama Tanpályáján Talmácsi Gábor világbajnok motorversenyző, Wolf Kati énekesnő és Kiss Norbert négyszeres Európa-bajnok kamionversenyző segítségével modelleztek néhány közúti szituációt, mint például a vészfékezést vagy az esőben való vezetést. Talmácsi lapunknak elmesélte, ő elkerüli a konfliktusokat a közutakon, ehhez viszont elengedhetetlen a megfelelő magaviselet - üzente a közlekedőknek.

„Vannak olyan helyzetek, amikor fontos a megfelelő kultúráról beszélnünk, a saját, és mások biztonsága fontosabb mint egy vita” – mondta Talmácsi Gábor. „Sokféle járművel vagyunk már az utakon, az udvarias, és biztonságos közlekedés legyen az alapvető. A jó idővel a motorosoknál kiemelném a láthatóságot, nekem például azért van ilyen speciális sisakom, mert ezt jól lehet látni messziről. A másik a hang. Nekem most elektromos robogóm van, ha nincs a motornak hangja, az egy másik vezetési stílust igényel, ha pedig túl hangos, az pedig frusztráló a közlekedésben.”

Wolf Kati Fotó: Bors

Wolf Kati egy Ford Mustangot vezetve próbálhatta ki, milyen egy több száz lóerős sportautóval közlekedni. Az ismert énekesnő fontos tapasztalattal lett gazdagabb a nap végén. 

„Érdekes volt megfigyelni magamon, hogy a reakcióidőm mennyire változik meg már attól, ha egy picit is fáradt vagy” 

– nyilatkozta a Borsnak Wolf Kati. „Én most a legelső körnél nagyon figyeltem, meg is csináltam tökéletesen a kikormányzást, utána viszont ezt már nem tudtam reprodukálni, mert nem figyeltem már annyira. Ha kicsit is fáradt vagy és reakcióidőd egy másodperccel kevesebb, akkor már meglehet a baj.”

A vezetést bár nagyon élvezte, a mindennapokban azonban már nem használna sportautót: „Én normálisan vezetek, nem ott élem ki az extrém szenvedélyeket, nekem arra tökéletes a színpad. Azt érzem, hogy ehhez kell egy adrenalinvágy. Iszonyatosan menő egy ilyen autó, dögös, erős, de szerintem ezt a normális közúti közlekedésben nem tudod kihasználni. Ülsz egy 500-600 lőerős autóban a piros lámpánál.”

Idén 106 szervezet, 110 aktivitást szervez, közöttük a MÁV, BKK, Volán, a rendőrök, az Országos Mentőszolgálat, Mahart, KTI, valamint számos kisebb és nagyobb közlekedéssel foglalkozó egyesület, szervezet, a közúti, a kötött pályás, a vízi és a légi közlekedés területén hirdeti: Legyen minden nap a kulturált és biztonságos közlekedés napja!

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.