Buli Dorina, azaz Rostás Dorina tizenhárom éves volt, mikor az ország megismerte Buli, buli című dalának hála. Közben a Dikh TV is felfedezte, és azóta is nagy népszerűségnek örvend. Akár napi három fellépése is van, ami a nyári hőségben igencsak embert próbáló feladat. Hétvégén baj is lett belőle.
Dorina hétvégente fellépésről fellépésre siet, a minap azonban az egyik helyszínen nem tudott megjelenni, ami miatt sokan felháborodtak. Dorina a közösségi oldalán adott magyarázatot, és édesapja a Borsnak is nyilatkozott az ügyben.
Sziasztok! Azért írok most ki nektek, hogy mindenki tudja meg, hogy soha senkit nem csaptunk be, ahová hivatalosak voltunk, mindig elmentünk és részt vettünk. Próbálom mindig a legjobb tudásom szerint az emberek hangulatát csinálni. Tegnap történt, hogy a második bulink után rosszul lettem, az elájulás szélén voltam és nem mentünk el Vajszlóra, ahová meghívtak engem zenélni. Nagyon szégyellem magam, mert nem értesítette sem a férjem, sem az apukám a szervezőket. Ezúton is bocsánatot kérek mindenkitől és az anyagiakat holnap lerendezzük feléjük. Köszönöm, hogy elolvastátok, puszi mindenkinek és szép nyarat kívánok!
– írta ki vasárnap éjszaka a közösségi oldalára az énekesnő. A kommentszekcióban voltak, akik felháborodtak, amiért nem jelezték a távolmaradást, de a legtöbben csak jobbulást kívántak és elismerték, hogy ebben a hőségben bárkivel előfordulhat egy rosszullét.
A Bors hétfőn elérte az énekesnő édesapját is, aki elmondta, már jobban van a lánya.
Köszönjük az aggódást, Dorina a melegtől rosszul lett tegnap, de már jól van szerencsére. 250 ember várt rá egy diszkóban, ezért elnézést kérünk. A szórakozóhelynek az előleget visszafizetjük, és felajánljuk, hogy egy új időpontban visszatérünk, akár ingyen megcsináljuk a fellépést
– mondta Dorina apukája, majd hozzátette:
Még egyszer, sajnáljuk, de ezt természetesen előre nem láthattuk, és bármelyik sztárral előfordulhat. Óriási a meleg, ráadásul két fellépés között van, hogy több száz kilométert utazunk. A kocsiban megy a klíma, onnan kiszállni a hőségbe megterhelő a szervezetnek
– taglalta, majd elárulta: lánya újra szerelmes.
Az énekesnő ugyanis a bejegyzésében a férjét említette, s bár fényképet még nem mutatott róla, Rostás Dorina apukája most elárulta:
Valójában még nem házasodtak össze, egy hónapja ismerik egymást, még barátkoznak. De már összebútoroztak, a romáknál pedig az élettársat is férjnek és feleségnek mondják sokszor. Lánykérés és a ceremónia valójában még nem történt meg, mi mindenesetre elfogadtuk a fiút
– tette hozzá az após-jelölt, akinek korábban volt már rossz tapasztalata a lánya udvarlóival.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.