A levegőben terjedő aspergillus penészgombák spórái szabad szemmel nem láthatók, így észrevétlenül belélegezhetők. Ez a gomba meleg, párás környezetben érzik jól magukat, és megtelepedhetnek porban, talajban, sőt, romlott ételeken is. A fertőzés súlyos, főként a tüdőt érintő megbetegedést, úgynevezett aspergillózist okozhat, amely legsúlyosabb esetben akár halálhoz is vezethet.
A Manchesteri Egyetem tudóscsoportja új tanulmányt tett közzé, amely szerint az éghajlatváltozás növeli a fertőzés kockázatát, és a következő 15 évben új régiókat is veszélyeztethet Észak-Amerikában, Európában, Kínában és Oroszországban. A tanulmány egyik szerzője, Norman van Rhijn rámutatott, hogy a gombákat még mindig jóval kevesebbet kutatják, mint a vírusokat vagy parazitákat, pedig előrejelzésük szerint a jövőben szinte a világ minden részén megjelenhetnek ezek a kórokozók.
Azok az emberek, akiknek az immunrendszere gyenge – például rákos betegek, szervátültetésen átesettek, illetve HIV-, asztma-, COPD- vagy cisztás fibrózisban szenvedők – különösen veszélyeztetettek. Egy manchesteri professzor a CNN-nek nyilatkozva azt mondta
Ezekben az esetekben a gomba növekedni kezd, és szó szerint belülről kezd el felemészteni
Az aspergillus flavus kórokozói akár 16 százalékkal nagyobb területen terjedhetnek el, míg az aspergillus fumigatus esetében ez a szám 77,5 százalék is lehet, kilencmillió európai embert veszélyeztetve. Az Egyesült Államokban már több államban is jelen van, köztük Floridában, Georgiában, Louisianában és Texasban, de Kaliforniában különösen magas a kitettség a párás éghajlat és a mezőgazdasági tevékenység miatt. A sűrűn lakott és öreg infrastruktúrával rendelkező nagyvárosok, például New York és Los Angeles is komoly kockázatnak vannak kitéve - írja az Unilad.
Van Rhijn szerint a gombák rendkívül alkalmazkodóképesek, képesek új területeket kolonizálni és túlélni a környezeti változásokat, sőt, az antifungális szerekkel szemben is rezisztenciát mutathatnak:
Az előttünk álló ötven évben teljesen átalakul, hogy hol mi nő, és milyen fertőzéseket kaphatunk el.” Hozzátette, hogy a megelőzés érdekében elengedhetetlen a figyelemfelkeltés és a hatékony beavatkozások kidolgozása
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.