AktuálisKegyetlenül megverte adósát a budapesti rendőr Önbíráskodás és más bűncselekmények gyanújával őrizetbe vett egy rendőrt a Budapesti Nyomozó Ügyészség. A hivatásos rendőr két társával egy tartozást akart behajtani.
AktuálisLeszúrta bátyját, majd magára hívta a rendőröket B. Attila Nyakon szúrta testvérét a zsámbéki B. Attila. Míg bátyja vérbefagyva hevert, Attila saját maga hívta ki a rendőrséget és a mentőket. A férfit végül a rendőrök a lakásán fogták el.
AktuálisKirabolták a dunaújvárosi zálogházat 2013. március 25-én délután négy órakor két maszkos férfi lépett be a zálogházba fegyverrel és kalapáccsal a kezében, mely utóbbival beütötték a vitrineket, és abból az arany-ékszereket magukhoz véve, távoztak az üzletből.
AktuálisNapi őrült: spermával lövöldözött, majd rabolt a férfi Másfél év börtönre ítélte a bíróság azt a fiatal amerikai férfit, aki saját ondóját töltötte egy vizipisztolyba és ezzel a fegyverrel indult rabolni. Áldozatait sokkolta a támadás.
AktuálisLetartóztatták a 13 hónapos baba tini gyilkosait Az anya egyetlen vágya, hogy lássa gyermeke gyilkosait meghalni. Nem csoda, hogy ennyire bosszúra szomjas, hiszen már egy gyermekét eltemette. A rendőrség még nem tudja, mi volt a tinik motivációja, és a fegyvert sem találják.
AktuálisElütötték, aztán rugdosták a földön fekvő férfit Szóváltást követően autójukkal előbb elgázolták, majd ütötték és rugdosták a szekszárdi férfit.. Az apa és fia, illetve eddig ismeretlen társuk szombaton a belvárosban estek neki a földön fekvő embernek.
SportKétségesek a Hetényi elleni bizonyítékok Rónai Péter ügyvéd szerint nem véletlen, hogy a hokist elengedték, ez akár azt is jelentheti, hogy a rendőri jelentésben túlzások voltak.
AktuálisJamaikai férfi késelt az Erzsébet körúton Egy lépcsőházban késelt meg egy magyart egy jamaikai állampolgárságú férfi. A megkéselt áldozat súlyos-életveszélyes állapotban van, azonnal kórházba kellett szállítani. Támadója elmenekült, de a rendőrök elfogták.
AktuálisA suli vécéjében vagdosta össze diáktársát a tini Az iskolai vécében egy nagy késsel összeszurkálta és megvagdosta iskolatársát egy 16 éves tini Mátészalkán. A fiút azonnal elfogták, ő azonban azt állítja: csupán önvédelemből emelt kést diáktársára.
AktuálisRészegen, bedrogozva ölte meg öccsét a tini Bedrogozva, részegen ült kocsiba a 19 éves T. Bence. Bódult állapota miatt azonban egy kanyarban kicsúszott, és villanyoszlopnak ütközött, vele utazó 16 éves öccse pedig szörnyethalt.