Aktuális30 kilósan halt meg az egykori manöken felkavaró fotóval Jeremy Gillitzer három évvel ezelőtt engedte meg utoljára, hogy fotót készítsenek róla. Az egykori manöken már akkor is borzalmasan nézett ki; képtelen volt legyőzni a betegséget, mely 30 kilóra fogyasztotta.
AktuálisMég csak 7 éves, de hatvannak néz ki a kislány sokkoló fotóval Isten óvjon a Hutchinson-Gilford kórtól! A világon igen kevesen, alig több mint félszázan szenvednek tőle, de túlzás nélkül pokoli egy betegség.
CelebDétár Enikő: még várom a hangom Détár Enikő úgy érzi, sikerült felépülnie betegségéből, és már a gyógyszerekről is leszokott, de az orvosok szerint még fél évre van szüksége ahhoz, hogy ismét a régi hangján szólalhasson meg.
Test és lélekAcetonszag jelzi a lappangó kórt A cukorbetegség az egyik leggonoszabb „köznapi” kór, hiszen nullától százéves korig bármely életkorban elkezdődhet, ráadásul sokáig lappanghat.
AktuálisLady Gaga beteg? Lady Gaga már esett össze színpadon, s most attól tart az énekesnő, hogy autoimun betegsége van.
AktuálisRitka genetika betegség miatt torzult el Lidia arca felkavaró fotóval A Treacher Collins szindróma egy olyan genetikai, az arckoponyát érintő születési rendellenesség, mely számos, az arcon és a fejen megjelenő anomáliát okoz. Minden 10 000 gyermek közül egy születik ezzel a betegséggel, ilyen az amerikai...
AktuálisEzrek mártóznak meg naponta a rákot is gyógyító sárban Ezrek zarándokolnak el naponta egy indiai falu melletti, már-már teljesen kiszáradt tóhoz csak azért, hogy meghemperegjenek a sárban. Az emberek úgy vélik, hogy gyógyítja a rákot és más súlyos betegségeket.
Test és lélekMilliókat gyilkol meg a cigaretta Magyarországon tizenkilenc percenként hal meg egy ember a dohányzás következményeként. Ez azt jelenti, hogy naponta 77, évente összesen 28 ezer ember veszíti életét valamely, a dohányzással összefüggő betegségben.
Test és lélekLúgosítsa ételekkel a szervezetét! 9. rész A civilizáltnak mondott társadalmakban lassan népbetegséggé válik az elsavasdodás. Ez azt jelenti, hogy a szervezetben fölborul a sav-bázis egyensúly, ami betegségek kialakulásához vezethet. Új sorozatunkban olyan ételrecepteket olvashat,...