Celeb

Nótár Mary nem hitt a vírusban, amíg el nem kapta

F. Zs.

Létrehozva: 2020.11.14.

Az énekesnő a tavasszal még annyira távolinak érezte magától a vírust, hogy nem is nagyon félt tőle. Mostanra alaposan megváltozott a véleménye.

Bár az énekesnő soha nem vette félvállról a védekezést, sűrűn mosott kezet és maszkot hordott ott, ahol kötelező volt, az elején mégsem tudott hinni benne, hogy létezik a koronavírus, hiszen nem találkozott a közvetlen környezetében beteggel. Ám több mint egy hete Nótár Mary is koronavírusos tüneteket produkál, és kedden megjött a tesztje is, ami pozitív lett. Mary jelenleg rendkívüli fáradtságról, izom- és ízületi fájdalmakról, hőemelkedésről, ízvesztésről panaszkodik, és nagyon reméli, hogy hamar túl lesz ezen a ne­héz időszakon.

A rajongóim ebből egyelőre csak annyit vehettek észre, hogy egy ideje nem vagyok aktív a közösségi oldalaimon – kezdi a Bors megkeresésére, Nótár Mary. – Egyszerűen nem volt erőm posztolni, a telefont sem volt erőm felvenni. A napjaim nagy részét az ágyban töltöm, fekszem és pihenek, és persze szedem azokat a gyógyszereket, melyeket a háziorvosom írt fel. Nem tudom, mikor lesz vége ennek, de elég kellemetlen érzés – teszi hozzá. Mary azt mondja, hogy tavasszal, amikor elindult a vírus, még nemigen hitt benne, hogy egyáltalán létezik ez az alattomos kórság.

Azt le kell szögeznem hogy sosem vettem félvállról a pandémiát, betartottam minden intézkedést, amit hoztak. Hordtam a maszkot, mostam a kezem, nem fotózkodtam vagy ölelkeztem a koncertek után a rajongókkal. Mégis elkaptam. Most már egészen másként gondolok a koronavírusra, mint tavasszal így, hogy szó szerint a bőrömön érzem a létezését – magyarázza Mary, majd így folytatja: – A családban a második vagyok, aki elkapta, nem tudjuk, hogy mikor és hol fertőződtünk meg. A nem túl kellemes állapotom ellenére is azt tudom mondani, hogy ha ennyivel megúszom, azzal kiegyezek, mert nekem szerencsére nincsenek fulladásos tüneteim. Remélem, ez így is marad – teszi hozzá, majd vidámabb témára vált.

A családom viccesebb része azzal hívott fel a napokban, hogy eddig úgy emlegettek engem a szakmában, mint a „mulatós zene koronázatlan királynőjét”, most viszont már meg vagyok koronázva… Ha rajtam múlott volna, azért maradtam volna korona nélküli, hogy őszinte legyen.

A sztárok sem kivételek

Az elmúlt napokban egyre jelentették be a sztárok, hogy ők is pozitív tesztet produkáltak. A legfrissebb adatok szerint Suzy is koronavírusos lett, továbbra is kórházban fekszik Delhusa Gjon, Majka pedig, aki több szövődménnyel is küzd, az otthonában lábadozik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085637_auto_resized.png
origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711713914
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711713914
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711713914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról