Celeb

Férje halálába betegedett bele Törőcsik Mari

K. K.

Létrehozva: 2019.04.03.

<p>A Kossuth Nagydíjjal kitüntetett színésznő mintegy hat évvel ezelőtt veszítette el a másik felét, férjét, Maár Gyulát. Unokája szerint Törőcsik Mari betegsége szoros összefüggésben van az ő halálával.</p>

Törőcsik Mari és Maár Gyula több mint negyven évig éltek irigylésre méltó és páratlan házasságban, ami a Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró 2013-ban bekövetkezett váratlan halálával ért véget. A színészlegenda ezt követően hosszú ideig magába roskadva gyászolta imádott férjét, aki nélkül mint mondta: megszűnt létezni. 

Unokája, Járai Máté szerint a nagyszülei között tomboló, elsöprő szerelem olyan horderejű volt, aminek se Isten, se ember nem vethetett véget; nem véletlen tehát, hogy a boldogabb napokat is megélt „Mari mama” már jó ideje egészségügyi problémákkal küzd. 

– A nagyszüleim negyven éven át bolondultak egymásért. Együtt lélegeztek, együtt gondolkoztak, együtt, egy emberként éltek… – mesélte a Borsnak Törőcsik Mari unokája.

– Képtelenek voltak egymás nélkül élni. Nem csoda, hogy Mari mama majd' bele halt a nagypapám elvesztésébe – vallotta be a Győri Nemzeti Színház negyvenéves színésze, Járai Máté.

És valóban. Majd' belehaltak, ha nem lehettek egymással. Amikor a Nemzet Színésze 2009-ben kómába esett, akkor Maár Gyula azt mondta: tudja, hogy Mari fel fog ébredni, mert előbb őneki kell meghalnia. Igaza lett. Csak azzal nem számolt, hogy szeretett felesége is hasonlóképpen érez, és a halála után hat évvel ké­sőbb sem enyhül mély fájdalma, ami az egészségére is rányomja a bélyegét. 

– Marinak nincs különösebb, gyógyíthatatlan betegsége, de tény és való, hogy folyamatos felügyelet alatt kell tartani. Havonta jár kontrollra a kórházba, ahol a nap huszonnégy órájában árgus szemmel figyelik. Rendszeresen meglátogatom, amiben csak tudok, segítek neki, és nagyon remélem, hogy egyszer viszontlátom azt a nagymamát, akit a papám mellett láttam – mondta az unoka, akit Törőcsik Mari egész életében a sajátjaként szeretett, noha vér szerint Maár Gyula első felesége Máté igazi mamája.

– Azt szokta mondani, hogy én vagyok a bal kézről jött unokája. Persze sosem volt egy tipikus nagymama. Nem azért, mert különbséget tett volna köztem, vagy a vér szerinti leszármazottjai között, hanem, mert ritkán láthattam. Sok időt töltött távol  tőlünk, a családjától, mert rengeteget forgatott. Mindig csak azt láttam, hogy jön érte egy sofőr, és napokra eltűnik, amíg én a lányával, Terézzel, és a fogadott fiával, Sonnal játszottam a velemi házában. Nagyon nehezen fogadtam el, hogy az én mamám más, mint a legtöbb klasszikus nagyi. Mari mama egy legenda, egy ikon, egy páratlan tehetség, aki egész életemben inspirált és ösztönzött. Valószínűleg nem véletlen, hogy én is a színészi pályát választottam. Már pici koromtól fogva az ő lemezeire aludtam el. Az ő éteri hangján nőttem fel, ami alapjaiban meghatározta az életemet. Szó szerint magamba szívtam a hanghordozását, azt az összetéveszthetetlen Maris hanglejtést, amit hamarosan a színpadon, egy egész estés előadássorozat keretein belül be is fogok mutatni – árulta el a színész, aki az év végére hatalmas dobásra készül, ugyanis megidézi a színpadon legendás nagymamáját. 

– Mari mama hangján fogok megszólalni, és néhány dalát is el fogom énekelni néhány pályatársa, és egy zongora kíséretében. Szeretém bemutatni a nagyközönségnek a mi viszonyunkat, érzelmi világunkat, ami összeköt minket, mert Törőcsik Mari nemcsak egy csodálatos, és páratlan színésznő, hanem egy pótolhatatlan nagymama is: ő az én Mari mamám! 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195425_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715073014
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195742_auto_resized.png
metropol.hu

Rohantak a mentők, kerítésbe csapódott egy autós a Rákóczi utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195743_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715073014
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195808_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb elképesztő trükkel próbálkoznak a csalók – Jobban teszed, ha te is résen vagy!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715073014
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715073014
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715073014
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett