Botrány

„Itt maradtam 25 ezer forinttal” – egyre nagyobb a botrány Nótár Mary körül

Natasha

Létrehozva: 2024.05.18.

Az énekesnő volt menedzsere egy élő bejelentkezésben tálalt ki arról, mi történt közte és munkaadója között. Állítása szerint Nótár Mary tönkre tette az életét és anyagilag is megnyomorította.

Nótár Mary neve az utóbbi időben egyre többször szerepel a közösségi médiában, ugyanis egykori menedzsere úgy döntött, kitálal arról, miért ért véget a közös munkájuk, és miért került be a pszichiátriára a történtek miatt. A 25 éves lány nem titkolja, haragban váltak el Maryvel, ráadásul annyira összekülönböztek, hogy még feljelentést is tettek egymás ellen. Ez a háborúskodás azonban annyira megviselte Lottit, hogy kétszer is pszichiátriára került, és jelenleg is pszichológushoz kell járnia...

Nótár Mary 20220721-campus-1-nap-KA_6
Nótár Mary körül áll a bál, a volt menedzsere mindenről kitálalt (Fotó: Kiss Annamarie)

Nótár Mary átverte a menedzserét?

Lotti egy korábbi live-ban már emlegette, hogy bár ő békülni akart a munkaadójával, Maryben nem volt erre hajlandóság. Ráadásul az anyagiakban sem tudtak megegyezni, hiszen a menedzser beszámolója szerint az énekesnő nem fizette ki őt. Állítólag erre az évre 86 bulit kötött le, és hiába kérte, nem kapta meg a gázsiját, ahogy a céges autót sem vihette el, ami az ő nevén van.

Nem félek! Nem fogom hagyni magam!

– fogalmazott az élőjében Lotti.

– Ő szórakozott, játszott velem az elmúlt egy hétben. Kórházba kerültem másodjára, és csak annyit kértem, hogy beszéljen velem, vegye fel a telefont, vagy jöjjön be értem. Ő viszont eltűnt. Aki anyagilag itt maradt 25 ezer forinttal, az én vagyok, és az adósságok is engem illettek. (…) A minap szerettem volna elhozni a koncertes kocsit, de nem adta oda. Ez a jármű egyébként ahhoz a céghez tartozik, aminek én vagyok a tulajdonosa. Két és fél órát álltam a ház előtt, hogy elhozzam, de ő nem adta oda, azóta is ott áll az udvarban. Sőt, azóta vásárolt még egy autót is – vádaskodott a menedzser, majd hozzátette: valójában őt nem is a pénz érdekli a legjobban, csak békülni akart. Szerette volna ezt méltó módon lezárni, hiszen az utóbbi hónapok borzasztó fényt vetnek az elmúlt 10 évükre.

– Amíg bent voltam a pszichiátrián április 10-től, addig megtanultam megbocsátani és bocsánatot kérni. Azt gondoltam, ez működni fog, de hiba volt bíznom benne újra. Én csak őszintén, szépen akartam lezárni ezt a dolgot, erre bizonyítékaim is vannak – tette hozzá, ám Mary egyelőre nem szólalt még meg az ügyben, és a vádakra sem reagált. Ellenben Lotti azt ígérte, ha nem fognak rendeződni a dolgok, mindenről lerántja a leplet.

Ez a történet egyik oldala, amit Lotti állít. Mary egyelőre hallgat egykori menedzsere vádjai kapcsán, de hamarosan biztosan reagál majd, és akkor mindenki eldöntheti, kinek a verzióját látja igaz(abb)nak.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek