Kárpáti Rebeka a magánéletét tudatosan óvja a nyilvánosság elől, ám azt pár hete még boldogan osztotta meg a nagyvilággal, hogy két év után eljegyezte szerelme, a Tiltott Csíki Sör tulajdonosa, Lénárd András. Ez a jegyben járás azonban a jelek szerint nem tartott túl sokáig... Rebeka ugyanis a Zsákbamacska sajtótájékoztatójára már úgy érkezett, hogy nem viselte a gyönyörű ékszert az ujján, ráadásul azt is megjegyezte, hogy a magánéletét érintő kérdésekre nem kíván válaszolni...
A színésznő és a milliárdos üzletember szakításáról egyelőre nem tudni sokat, hiszen egyikük sem kívánt nyilatkozni az ügyben. Arról viszont pletykálnak, hogy nem ez az első mélypont a kapcsolatukban, de eddig valahogy mindig átlendültek a problémáikon... Most viszont nagyon úgy tűnik, hogy Rebeka volt az, aki időt kért Andrástól, tekintve, hogy a férfi ajándékokkal akarja visszahódítani a menyasszonyát.
Történt ugyanis, hogy a Zsákbamacska sajtótájékoztatóján nem az volt az egyetlen szenzáció, hogy Rebeka mankóval érkezett, és nem viselte a gyűrűjét. A színésznőt egy óriási, gyönyörű rózsacsokor várta a bejáratnál, amit feltehetően a Tiltott Csíki Sör tulajdonosától kapott. A virág mellé egy bíborvörös borítékba csomagolt üzenet is járt, amit Rebeka direkt nem a helyszínen bontott ki.
A Bors természetesen jelen volt a történtek alatt, és a kameránk is rögzítette, mikor a modell átvette a hatalmas csokrot. Jól látszik a felvételen, hogy ő is meglepődött az ajándékon, és azon is, hogy ezt mind kíváncsi tekintetek előtt kapta meg...
Mutatjuk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.