Imádják a hosszú hétvégéket Ördög Nóráék

Ördög Nóra
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 15. 14:30
A műsorvezető és fotós férje mindig büszkén tekintett a nemzeti ünnepünkre. Ördög Nóra és Nánási Pál ilyenkor a legjobban annak örül, hogy együtt lehet a család a hosszú hétvégén.

Március 15-én az 1848-as forradalomról és szabadságharcról emlékezik meg Magyarország. A napokban mutatták be a Most vagy soha! című filmet, a premieren Ördög Nóra és Nánási Pál is jelen voltak. Ők is büszkén ünneplik ezt a napot.

Ördög Nóra és Nánási Pál március 15-i film premierjén
Ördög Nóra és Nánási Pál március 15-ét a gyerekekkel tölti Fotó: Szabolcs László

Az ember nyilván a gyerekkorától kezdve építi be a kis öntudatába, a rendszerébe, a magyarságtudatába ezt a fontos dátumot. Nyilván akkor teljesen más értelme van ennek a dolognak, akkor még kevésbé érti az ember, hogy ez pontosan miről is szól – kezdte Nóri, aki férjével együtt azt is hozzátette, hogy persze a gyerekek tanulmányaiknak hála végül megértik ennek a napnak a fontosságát.

Persze, ha az embernek már családja van, akkor az ünnep mivolta is átalakul kissé, ezzel Nóri és Pál is így van.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mi nagyon ünneplünk március 15-én. Amikor már az embernek van két gyereke, akkor örül, hogy van egy szabadnap, amikor kicsit együtt lehet a család. Azt gondolom, hogy nekünk leginkább ez az öröm ebben, hogy most egy hosszú hétvége következik. Nyilván nagyon fontos az, hogy mit ünneplünk, de a legfontosabb, hogy együtt lehetünk 

– mondta Nóri.

Négy és fél év munkája ért célba a március 15-i filmmel

A bemutatón a Most vagy soha! egyik alkotója, Szente Vajk elmondta, hogy számára ez a nemzeti ünnep egy közös emlék a magyar társadalommal.

– Nekem picit azt jelenti, hogy fura módon van valami közös emlékünk erről a napról. Ez egy közös emléke a magyar társadalomnak, dacára annak, hogy egyikünk sem volt ott — mondta a forgatókönyvíró.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.