Vavra Bence volt a vendége csütörtök este a TV2 Szerencsekerék című műsorának, a felvételről mesélt a Borsnak a műsor előtt, és mellette elárulta mennyire érzi magát szerencsésnek, illetve, hogy milyen tervekkel vágott neki az idei évnek.
– Alapvetően szerencsésnek tartom magam, de a játékokban ritkán szegődik mellém a szerencse. Azért szeretek játszani, a műsort is annak fogtam fel, egy szórakozásnak. Nagyon jól is éreztem magam, Kasza Tibinek a stílusát és humorát ismerjük, nagyon jó hangulatú játék lesz – kezdte Bence, aki azt is elmondta, hogy a szerencse helyett inkább a kitartó munkában hisz, és aki ilyen, azt a szerencse is pártolja.
– Mindenbe úgy kezdek bele, hogy a lehető legjobbat hozzam ki belőle, valamint én is mindent beleadjak, legyen az egy műsor vagy egy zeném akár – folytatta az énekes.
Az énekesnek hamarosan megjelenik az új dala, amiről pár részletet is megosztott, azonban azt is hozzátette, hogy ezzel egy új periódus kezdődik az életében.
– Hamarosan megjelenik egy új dalom, aminek az lesz a különlegessége, hogy angolul fogok énekelni. Tisztában vagyok vele, hogy a magyar emberek a magyar zenéket szeretik, sőt szerintem is a legszebb nyelv a világon! A témája is elég mély, az idő múlása lesz a középpontban, hiszen egy dolog állandó az életben, hogy minden változik – mesélte Bence, aki elmondta, hogy nem a negatív élményei ihlették a szerzeményt, mert kifejezetten szeret a benneragadni egy-egy pillanatban, a megfelelő emberekkel. De azt is elmondta, hogy ezek olyan témák az ember életében, amire meg kell érnie mindenkinek. Hiszen nagyon nehéz megnyílni és a saját érzéseit az alkotónak beleadni. A kérdésünkre, hogy új párkapcsolata is hozzásegítette ehhez, csak annyit mondott:
Büszkén mondhatom, hogy egy boldog periódusát élem az életemnek. Nem titkolom, hogy van egy párkapcsolatom, de szeretném ezeket a pillanatokat főként kettesben megélni, és ezért védem a magánéletemet
– fejtette ki Vavra Bence.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.