Pár hete még együtt mosolyogtak: előkerült a válófélben lévő Som-Balogh Edináék utolsó fotója

Krisztián
PUBLIKÁLÁS: 2023. október 04. 13:00
A színésznő tizenegy együtt töltött év után mondta ki, hogy elválik a férjétől, Som Krisztiántól.

Mesébe illő, mindent elsöprő szerelemnek indult Som-Balogh Edina és Som Krisztián kapcsolata. Kettejüket annak idején a Barátok közt hozta össze, hiszen Krisztián szerezte a sorozat zenéjét, tizenegy évvel ezelőtt pedig egy álomszerű esküvőn mondták ki a boldogító igent. Ennek az álomnak azonban - úgy tűnik - örökre vége szakadt.

Som-Balogh Edina házassága sokáig álomszerűnek tűnt Fotó: Kunos Attila / hot! magazin 

Edina szerint soha nem passzoltak össze

A kétgyermekes Som-Balogh Edina a hot!-nak adott exkluzív interjújában árulta el, hogy már folyamatban van a válása, amit ő mondott ki, de legbelül Krisztián is érezte, hogy menthetetlen a kapcsolatuk. Az a nagy, regénybe illő szerelem már a múlté.

Krisztiánnal soha nem passzoltunk egymáshoz, kiegészítettük ugyan egymást, de különbözőségünk mindig súrlódásokkal járt együtt, akadtak problémáink, de eddig ezeken mindig valahogy túlléptünk – ecsetelte a hetilapnak Edina, aki úgy emlékszik, hat éve kezdtek eltávolodni egymástól, amikor anyukájánál diagnosztizáltak egy súlyos betegséget. – Akkor a férjemtől elfordultam a szüleim felé, mert a fókuszt teljesen beteg édesanyámra helyeztem – vallotta őszintén a csinos sztáranyuka.

Augusztusban még úgy tűnt, teljes az idill

Tizenegy együtt töltött év fényében roppant meglepő, hogy Edina szerint soha nem illett össze a férjével, már csak azért is, mert idén augusztusban még úgy tűnt, teljes a boldogság, a házasságuk pedig sziklaszilárd alapokon áll. Augusztus 10-én Edina egy vízparti helyről, feltehetően a Balaton mellől jelentkezett be az Instagramon férjével és közös lányukkal, Lilivel. 

– Hétvégi életkép. Aki szülő, annak biztos ismerős a jelenet, amikor szeretnétek egy szuper családi fotót, de a Kismanó a játszóteret választaná az ebéd helyett – írta a sorozatsztár a fotó mellé, a kép pedig valóban teljes összhangról árulkodott, annak ellenére, hogy Edinának és Krisztiánnak bőven voltak gondjaik.

A szóban forgó képet ide kattintva tudjátok megnézni!

Az egykori álompár egyébként immár külön is él, gyermekeiket, Lilit és Noelt viszont továbbra is a legnagyobb egyetértésben, közösen nevelik. Edina még azt sem tartja kizártnak, hogy a válás után is lesznek közös nyaralások és ünnepek, ami arra utal, hogy sikerült kellő érzelmi intelligenciával kezelni a helyzetet.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.