Szerep

Meglepő nevet dobtak be, ő lehet a következő James Bond?

Létrehozva: 2023.04.23.

Noha sokan valamilyen igazán nagy névre tippeltek, könnyen lehet, hogy egy sorozatszínész ölti magára a 007-es szmokingját legközelebb.

Forrás: AFP

Már a legutóbbi James Bond-film megjelenése előtt beindultak a találgatások, hogy vajon ki vesz át a címszerepet Daniel Craigtől, aki már egyrészt unta is a 007-es karakterét, másrészt ki is öregedett kissé. Hivatalos bejelentés továbbra sincs, sőt, közben olyan találgatások is beindultak, hogy Bond fekete lesz (egész konkrétan többen Idris Elbának adnák a szerepet), sőt, felmerült a női Bond is – bár ez utóbbi pletykát maguk a producerek fojtották el végül. A Mirror épp arról ír, hogy a fogadóirodákban (mert természetesen erre is lehet fogadni, hát miért ne lehete?) jelenleg 9-4-es oddsszal a 7 éves James Norton a befutó. Ha valakinek esetleg nem csengene ismerősen a neve, nem véletlen: Nortont ugyanis azért inkább a tévében látni, mint a filmszínházakban. Szerepelt a Vidám vidék, a McMaia vagy épp a hamar elkaszált The Nevers című sorozatokban, de a Kisasszonyok 2019-es verziójába is láthattuk.

James Norton, AFP
Norton filmográfiájában számos sorozat szerepel, emellett színházban is játszik, azaz elsőre talán nem tűnik egyértelmű választásnak James Bond szerepére  Fotó: NurPhoto via AFP

Norton neve egyébként nem mostanában merült fel, már jó ideje suttogják, hogy talán ő lesz a kiválasztott, de azért a bukik szerint Aaron Taylor-Johnson (odds: 5-2) és a korábbi Superman, Henry Cavil (odds: 11-4) is esélyes lehet. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711660812
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711660812
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711660812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...