Nyeremény

Kökény Dani elárulta, mit vett a TV2-től kapott 10 millió forintból

BB

Létrehozva: 2023.03.10.

Kökény Dani megnyerte a Sztárban sztár leszek! harmadik szériáját, így ő lett 2022 legsokoldalúbb előadója. A cím mellett gazdagabb lett 10 millió forinttal, valamint egy lemezszerződéssel. A Bors megtudta, mire költött először a nyereményéből.

Ahogy arról korábban a Ripost beszámolt, Kökény Dani februárban megkapta a Sztárban Sztár leszek! főnyereményét és milliomosként kezdhette el felnőtt életét. Ez hatalmas öröm lehetett számára, hiszen Dani és családja régóta anyagi gondokkal küzd. Az énekes a verseny alatt átmeneti szálláson élt nagyszüleivel, ugyanis tavaly nyáron kilakoltatták őket. A fiú győzelme reményt hozott.

Kökény Dani, YouTube, Talán videóklip
Kökény Daninak kis ideig várnia kellett a nyereményére Fotó: YouTube

A fiatal zenésznek fontos a családja támogatása, szeretne mindent megadni, meghálálni, amit gyerekként kapott, hiszen édesanyja lemondott róla, csak a nagyszüleire számíthatott. Dani a Borsnak elmondta, hogyan alakult az élete a finálé óta, ahogy azt is elárulta, mire költött először a főnyereményből.

A családom hosszú távú lakhatását szeretném megoldani, ami már folyamatban van, de még nem szeretnék róla részletesen beszélni. Fontos, hogy támogatni tudjam őket és mindennap gondoskodjam róluk. Emellett nagy célom volt, hogy ha majd egyszer megtehetem, vegyek egy stúdiószettet, amivel itthon is tudok stúdiózgatni és dalokat írni. Ez a vágyam most megvalósult

– árulta el az énekes, aki saját dalokat komponál és dalszöveget is ír. A napokban jelent meg az első saját száma, Hazatér címmel, aminek igazán mély üzenete van.

– Ez a dal arról szól, hogy hiába nyertem meg egy ilyen színvonalas műsort, hiába nyertem meg a főnyereményt, én akkor is ugyanaz az ember vagyok, aki voltam. Ugyanaz az értékrendem és a céljaim sem változtak. A dalaimon keresztül szeretnék kommunikálni az emberekkel – árulta el Dani, akinek egyre több fellépése van. Sőt, már a nyárra is akadnak felkérései, így nem csak a nyereményből, de a saját bevételéből is egyre inkább képes fenntartani magát. Persze az iskolát sem hanyagolja, vizsgázni bejár és nemsokára az érettségiét is megszerzi Kökény Dani.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713561010
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144922_auto_resized.jpg
hirtv.hu

„Ez egy félreértés” – Magyar Péter tagadta, hogy ő vagy közössége kapcsolatban állna a Bajnai Gordonhoz köthető céghálózatokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713561010
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713561010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713561010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt