Botrány

Kiosztotta a magyar celebeket Tatár Csilla

Cs.I.G.a

2023. március 24. péntek 17:30

Tatár Csilla nem fogta vissza magát, nem hajlandó elviselni a tiszteletlenséget.

Tatár Csilla csütörtök este műsorvezetőként vett részt egy celebgálán, ahol különböző kategóriában díjazták a sikeres nőket. A rendezvényen rengeteg ismert ember vett részt, többek között influenszerek, énekes- és színésznők is. A vendégek között azonban olyanok is akadtak, akik inkább csak rendbontóként vettek részt az eseményen, hiszen nem adták meg a tiszteletet. Nem figyeltek miközben átadták a díjakat, hangosan fecsegtek és   Instagram-fotókat készítettek, amivel sokakat zavartak.

Ezen akadt ki Tatár Csilla, aki a gála után egy posztban adott hangot elégedetlenségének. 

Tatár Csilla  felháborodott a közönség tiszteletlenségén  ( Fotó: Szabolcs Laci )

Üzenem mindenkinek, aki a díjátadó alatt háttal állt a színpadnak, csivitelt, röhögött, magát fotózta, semmitmondó gifeket készített barinőjével, és sz*rt arra, hogy a műsorvezető, a díjazottak, a főszerkesztő éppen beszélt. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem azért jöttek, hogy ünnepeljék mások munkáját, szorgalmát, tehetségét. Nem azért jöttek, hogy büszkék lehessenek, vagy részesei  legyenek sikeres nők történeteinek, hanem azért, hogy tökéletes ruhafotók készüljenek a fotófal előtt, amire aztán rá lehet majd tenni a #womenpower hashtaget, mert az mennyire menő már. A szellemi restség magasiskolája

 –  írta le határozott véleményét Tatár Csilla, azonban nem ő volt az egyetlen, akit zavart a közönség tiszteletlensége. 

 

A színész is felháborodott a közönség viselkedésén 

 

Tihanyi Péter is részt vett ezen a gálaesten, ahonnan ő is szomorúan jött el. Férfiként megtisztelte a hölgyeket azzal, hogy figyelemmel végighallgatta a műsort, míg a nőtársak zöme ezt nem tette meg. A sorozatszínész általában nem szokta a véleményét kifejteni, de a mostani lesújtó tapasztalatról egy  TikTok videóban beszélt. 

Nagyon elszomorító volt, hogy a díjátadót csak a közönség 10%-a hallgatta szépen, odafigyelve, csendben, illedelmesen végig. Ezt többen is szóvá tették, még egy díjazott és a műsorvezető is szólt a tömeghez. Végül próbált csendben maradni, hátha a közönség észreveszi, de ez sem változtatott a helyzeten. Annak ellenére, hogy a meghívottak, elméletben azért jöttek el, hogy együtt örüljenek azokkal, akik elismerésben részesültek"

 – mondta a színész, aki azt is hozzá tette, szánalmasnak érezte ezeknek az embereknek a viselkedését. 


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16059597_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt van Putyin legfőbb szövetségesének háborús bejelentése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15775_resized.jpg?avcount=1685853010
origo.hu

Ettől az ukrán bejelentéstől félt mindenki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16059207_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Citrom és fokhagyma: ezzel a filléres házi csodaszerrel búcsút inthetsz a meszesedésnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057965_auto_resized.jpg
vg.hu

Eszelősen közel került a világ egy megrendítő erejű gazdasági válsághoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060485_auto_resized.jpg
ripost.hu

Alig takarta valami Tóth Andi bájait

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060007_auto_resized.jpg
vg.hu

Őrületes játékoskeringő várható a nyáron: ezek lehetnek a legnagyobb transzferek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15776_resized.jpg?avcount=1685853010
origo.hu

Titokzatos férfival töltötte az estét Schobert Lara - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16058420_auto_resized.jpg
travelo.hu

Már folyik a csoki az Édes Napokon Győrben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16059849_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gáspár Győző és Bea kisebbik lánya elárulta, mikor jön a baba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16058017_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfeledett fénykép buktatta le az időutazó nagyapát

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/27FKqXY3fr0w3tLuzG_Bu0h4WXIOjouo3jwTDclm5zU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0YTQzMjk5N2YzMjQxNTg4NTEzNzRjOTYwOTBlOTlh.jpg
BALHÉ

A helyzet fokozódik, kezd elmérgesedni ByeAlex és Ganxsta Zolee ügye

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/JOmBVrxpTl4sr9rTNSZKfxLi_yvPHMwr4238zC_IOwM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VjZTg3ZTI3MWQ1ODQ2MmJhODZiZjRlMTQyZDIyOWE2.jpg
BABA

Gáspár Győző és Bea kisebbik lánya elárulta, mikor jön a baba