zene

Szabyest tudta fokozni a balhét, tovább szidta G.w.M.-et és újabb énekesbe is beleállt!

Létrehozva: 2023.01.22.

Íme Szabyest részletesebb kritikája G.w.M.-ről, és újabb előadó munkásságát is kritizálta. Ezek után aligha meglepő, hogy az énekes kedvenc száma nem más, mint egy saját produkciója.

Adásba került a már előre botrányos sajtóvisszhangot kiváltó interjú Szabyesttel. A Zenebutik Kedvenceink Kedvencei című műsorába volt hivatalos a fiatal influenszer fiú, aki zenei pályafutását is hosszú évek óta egyengeti. A műsor beharangozója már a hét elején megjelent, a pár perces vágott verzióban Szabyest G.w.M. zenei munkásságába törölte bele a lábát.

Kéthetente rohadvány zenéket hoz ide. A tartalom már nem számít, hanem a mennyiség. Ha kéthetente kihozol valami szutykot, azt megeszi a nép. Szerintem a Molnár Tomi, mint szerző, ő a szakma. A G.w.M nem lesz szakma. Ez nagy bélyege a magyar zenei fogyasztásnak, hogy a sz@rra van igény – fogalmazott akkor a fiatal zenész, aki a teljes műsorban még azt is elmondta:

 Ha egy rajongóját megkérdezzük, hogy melyik volt az igazán jó G.w.M.-szám, nem tudna mit mondani, mert kéthetente mindig jön egy újabb. Csak kimennek, leforgatják a Nyugati téren, és este kirakják. Azt mondják egymásnak: „Ráérsz délután?”, „Ráérek”, és akkor ezt a szutykot kirakják. A közönség azt szereti, amit elé raksz: nem számít, hogy az sz@r.

Szabyest szerint, s ezt már nem (csak) G.w.M.-re mondja: sok előadó, főleg a „TikTok-osok” lelopják a zenei alapokat, tulajdonképpen szerzői jogokat sértenek.

Ott van a Manuel – húzott elő egy újabb nevet G.w.M. és Gáspár Laci pocskondiázása után. – Ő jó fej, jóban vagyunk, én legalábbis úgy vélekedek róla. De öt dalából négy dal valamelyik Post Malone-ból van kiszedve, ez pedig így nem feltétlenül az ő munkássága – utalt itt arra, hogy Manuel, akit egy tehetségkutatóból kaptak fel, leutánozza a népszerű 27 éves amerikai rapper, Post Malone dalait.

Manuel
Manuelnek is nekiment Szabyest, pedig ők barátok! Fotó: Manuel Facebook

Szabyest elismerte, van egy alteregója, amit szándékosan nem vesz komolyan, s egyfajta paródiáknak használ. Tehát Stabilestként ő maga is szokott már meglévő alapokat használni, de ahogy fogalmaz: ő nem gondolja komolyan, szemben az előbb említett előadókkal.

Ők viszont komolyan gondolják, és súlyos pénzeket kérnek a koncertért. Akkor tegyenek már bele valami munkát! G.w.M. mögött nem fog zenekar állni, bár meg lehet vásárolni, a család finanszírozza, ez nem is probléma. A probléma az, hogy a közönségnek nincs többre igénye. Sok jó előadó nem kap lehetőséget, mert sokan készítenek dalokat olyan közegnek, amelyik nem fogyaszt ennél igényesebbet – fejtette ki.

A műsor tematikája szerint az adott interjúalanynak meg kell jelölnie az aktuális kedvenc zenéjét. Szabyestnek egy saját dalára esett a választása: Zelenával közös, Csak a baj van című száma most a favorit nála.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715077821
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195955_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meglepő helyről érkezhet a pofon: sajátjai lökhetik a villamos elé Karácsony Gergelyt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715077821
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715077821
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715077821
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715077821
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett