Nem lassít Demjén Ferenc, máris a következő nagy dobásra készül

születésnap
PUBLIKÁLÁS: 2023. január 08. 03:00
Demjén Ferenc 25. Aréna-koncertje nem csak a közönséget, de magát az énekest is lázba hozta.
Angie

Demjén Ferenc 25. alkalommal adott telt házas koncertet december 30-án az Arénában. A 76 éves Kossuth-díjas énekes előtte még a születésnapját is megünnepelte, de a legnagyobb bulit mégis a koncert után élte át. A Bors megtudta, Rózsi sokáig kimaradt, csak hajnalban tért haza.

Fotó: Mate Krisztian / Bors

„Szerintem hajnal négykor értem haza mert a koncert utáni after buli nagyon jól sikerült. Én már évek óta egyáltalán nem iszom alkoholt, de az adrenalin és a boldogság feltöltött, jó volt a régi ismerősökkel, haverokkal beszélgetni és szórakozni kicsit” - mondta Demjén Ferenc, aki meghatódott, a koncertjén éneklő hatalmas tömeg láttán, pedig nem először volt ekkora sikerben része.

„Feldobott ez a koncert! Eszméletlen volt ismét ennyi ember előtt játszani. Különösen nagy öröm volt, hogy huszonötödik alkalommal is telt ház volt és mindenki kívülről fújta a dalokat. A közönségben voltak velünk egykorúak, de már cserélődik is a korosztály és az ő unokáik is élvezettel énekeltek az első sorokból. Nagyon feltöltődtem, jól érzem magam és máris tervezem a 26.-at és így tovább... Azért nem ugranék egyből az év végére mert év közben is lesznek koncertek” - mondta vidáman Demjén Ferenc, aki december 21-én lett 76 éves. Születésnapját Debrecenben, egy koncerttel és  nagyobb baráti körrel ünnepelte és, hogy mit kívánt amikor elfújta a tortáján lévő gyertyákat, azt az év folyamán többször is láthatja majd a közönség.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.