Nem hiszed el, milyen csinos nő lett az X-akták sztárjának lányából

David Duchovny
PUBLIKÁLÁS: 2023. január 08. 14:00
David Duchovny 23 éves lánya ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt.

Ki ne emlékezne a kilencvenes évek ikonikus sorozatára, az X-aktákra, valamint a szériában Mulder ügynököt alakít David Duchovnyra? Nos, a színész, aki az utóbbi időben elég komolyan zenélget is, sőt, pár éve koncertezett is hazánkban, már 62 éves, és bizony gyermekei is felnőttek már. 

David Duchovny, AFP
David Duchovnyt legtöbben az X-akták Mulder ügynökeként ismerik  Fotó: AFP

Duchovny még 1997-ben, a The Tonight Show-nak köszönhetően ismerte meg leendő feleségét, Téa Leonit. Két gyermekük született. 1999 áprilisában jött világra Leoni Madelaine West Duchovny, három évvel később pedig a színésznő egy fiúnak, Kyd Miller Duchovnynak is életet adott. A pár többször szakított – javarészt David Duchovny szexfüggősége miatt – majd kibékült, végül 2014-ben váltak el. De most nem is a sztárpárról van szó alapvetően, hanem lányukról, Westről, aki ugyan egyszer-egyszer megjelent anyjuk vagy apjuk mellett a vörös szőnyegen, de azért nem mondhatni, hogy a nagy nyilvánosság előtt élné az életét. Persze pár filmben kipróbálta magát színésznőként, sőt, anno még egy X-akták epizódban is szerepelt, de Insta-oldala tanúsága szerint ezt leszámítva nem épp egy hollywoodi sztárcsemete életét éli.

Az azonban bizton kijelenthető: édesanyja szépségét ő is megörökölte.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.