Pár

Odavannak a rajongók Csobot Adél legújabb fotójáért, ezt látni kell

Bors

Létrehozva: 2022.05.16.

Szemmel láthatóan felesleges volt aggódniuk a rajongóknak Csobot Adél és Istenes Bence kapcsolatáért.

Forrás: Facebook

Olasz vakációra utazott barátaik társaságában Istenes Bence és Csobot Adél. Az apropó pedig nem volt más, mint Bence 35. születésnapja. A sztárpár rajongó az képeket látva örömmel vették tudomásul, hogy nincs semmi gond Adél és Bence között. Pedig év elején nem kis riadalmat keltett, hogy a műsorvezető nekiindult az El Caminonak, mondván, szüksége van arra, hogy rendbe tegye a lelkét.

Ez úgy tűnik, nagyon is sikerült. A rajongók oda is vannak a fotókért, volt aki azt írta, sokat sejtetően: „Örülök, hogy nem adtátok fel, szépek vagytok együtt.”

Bence újra zarándokútra indulna

Istenes Bence néhány hete azt is elárulta műsorában, hogy egy kis szabadságra volt és van szükségük.

Tíz éve vagyunk együtt Adéllal. Nekem szükségem van arra, hogy a monoton hétköznapokból kiszakadjak. Bele kell, hogy férjen, hogy elmész egyedül nyaralni, és egyedül, más energiákkal feküdjél le, mert ő már ugyanúgy fekszik mellettem tizedik éve – vallott érzéseiről a műsorvezető, aki azt is elárulta, hogy újrakalibrálta az életét. Kitalálta, hogyan szeretné, hogy kinézzen egy napja, egy hete, akár egy éve, az egész élete, onnantól, hogy milyen autót akar vezetni, odáig, hogy milyen munkákat akar elvállalni, de arról is, hogy nézzen ki a házassága.

„Meghoztam ezeket a döntéseket és ezt mindenki elfogadja, aki nem, annak nincs helye az életemben, akár egy párkapcsolatban sem– mondta Bence a műsorban, és azt is elárulta, hogy egyre több programot szervez a barátaival, sőt azt is tervezi, hogy nyaralni is a családja nélkül menne, és újra végigjárná a zarándokutat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713539413
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144562_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Fidesz-KDNP mai kampánynyitóját élőben közvetíti a HírTV + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713539413
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713539413
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713539413
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora