Celeb

Lebukott Tóth Andi: összejött Andrei Mangrával?

Bors

2021. július 31. szombat 20:00

Gabriela Spanic egykori párjával kapták le Tóth Andit.

Hamarosan új évaddal tér vissza a Dancing with the Stars, amiben Tóth Andi is táncolni fog. A fiatal énekesnő partnere Gabriela Spanic korábbi partnere, Andrei Mangra lesz, akiről sokáig azt gondolták, hogy a szappanopera királynő kedvese.

Most viszont Tóth Andival hozták össze, ugyanis a Dzsungeltúra című film premier előtti vetítésén sok más hazai hírességgel együtt ők is jelen voltak, sőt, közös kép is készült róluk.

Ez persze önmagában még semmit sem jelent, de a promotions.hu egyik olvasója is jelen volt az említett vetítésen, és ahogy ő fogalmazott, izzott a levegő kettejük között.

„Nem tudom, hogy most tényleg együtt vannak, vagy csak a Dancing with the Stars miatt jöttek el együtt a Dzsungeltúrára, de szerintem hacsak baráti viszony lenne köztük, akkor nem így viselkednének. Legalábbis én nem így nézek a barátaimra. Konkrétan izzott körülöttük a levegő. Szerintem simán összejöttek már a próbák alatt, vagy most alakul valami köztük, de az is lehet, hogy ez is csak a műsor része, hogy megint legyen min csámcsogni. Mindenesetre aranyos pár lennének” - írta a lapnak az olvasójuk.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15186369_auto_resized.jpg
origo.hu

Szalmonellás élelmiszereket találtak a Lidlben, visszahívják az összeset

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9070_resized.jpg?avcount=1664972708
origo.hu

Tóth Andi már reggel hétkor vodkával indította a napot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15183899_auto_resized.jpg
life.hu

71 évesen fürdőruhában pózol Cicciolina - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15187231_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rejtélyes módon elütötte egy teherautó Szabó Tímea amerikai mentorának feleségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15186314_auto_resized.jpg
metropol.hu

Fájdalmas veszteség, meghalt Harsányi Levente édesanyja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15187502_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kreml: Az elcsatolt ukrán régiók örökre Oroszországhoz tartoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9067_resized.jpg?avcount=1664972708
ripost.hu

G.w.M angoltudása neked is bearanyozza a napodat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15184057_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez a kisfiú még csak 10 éves, de már 100 ezer dollárért veszik a festményeit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9072_resized.jpg?avcount=1664972708
origo.hu

Egyedülálló megoldás vállalkozásoknak kártyaelfogadásra(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15185683_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rohantak a tűzoltók: Hatalmas fekete füst gomolyog Komárom felett

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/4c7DbvofV4zKt_7gkqc-ypDYT5RGDt5voSUlUR0UiZk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U5NTIwYzgxZGI3MjQ1ZDI4MTUyYjM0MDk0YTg0NmE5.jpg
Aggodalom

Ágyhoz kötve éli életét Máthé Erzsi

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/J0BV5mgFmvIMjG_oAjwJHH66A_8eYN4aJb7dx6Xj5n4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiNWEwMWI5ZGNlYTQzNmI5MWIyODFlMGI3NTYzZDll.jpg
Aggodalom

Aggódnak a pályatársak Máthé Erzsiért