Aktuális

Videóra vette a bébiszitter, ahogy kék-zöld foltosra veri legjobb barátnője babájának a fejét - 18+

Bors

Létrehozva: 2020.10.18.

Az orosz édesanya, Yevgeniya Kabelskaya azt hitte, nyugodtan rábízhatja barátnőjére, a 25 éves Gulmira Lukyanovára a 18 hónapos kisfiát, Maksimot, amíg ő munkában van. Nem kellett volna! Mint kiderült, a nő több alkalommal hátra kötözte a gyerek kezét, éheztette és ütötte, ha sírni kezdett. Ezekről a szörnyűségekről pedig még videót is készített.

Az édesanya eleinte nem gyanakodott barártnőjére, hiába voltak már intő jelek, Gulmira mindig kimagyarázta a dolgot, és kitalált történetettel állt elő. Egyik alkalommal azonban olyan durva magyarázattal szolgált a fiú arcán lévő sérülésékere, ami mellett nem tudott elmenni az édesanya.  

Hazaértem a munkából, és rettenetes zúzódást láttam Maksim bal arcán. Gulmira azt mondta, hogy leesett a zongora tetejéről. Nem hittem neki, és jelentettem a tényt a rendőrségen.

- mondta a helyi médiának a nő.

Ezután derült fény arra, hogy Gulmira több hónapon keresztül kínozta Maksimot.

Kiskorú kínzása miatt most házi őrizetben van, és hét év börtönt is kaphat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711638018
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088416_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezt gondolja Mészöly Géza arról, hogy Marco Rossi beérte az örökranglistán az édesapját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711638018
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711638018
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei