Aktuális

Normális? Uszonyokat műttetett magára a fiatal, mert nem érzi magát teljesen embernek – fotók

Bors

Létrehozva: 2020.12.09.

Nagyon elégedett új testrészeivel.

Transzfajúnak nevezi magát az a Manel Munoz nevű spanyol férfi, aki nemrég ijesztő dologgal került a középpontba. A 24 éves férfi különleges eszközöket műttetett a koponyájába, amikhez két uszonyféleséget lehet rögzíteni, és aminek segítségével közelebb került ahhoz, hogy végre önmaga lehessen. Munoz elmondása szerint ugyanis

sosem tartotta magát száz százalékig embernek.

A furcsa kinézetű uszonyok egyenként fél kilósak, és egy speciális mikrocsiphez csatlakoznak, aminek segítségével a férfi képes „hallani” a légköri nyomást, a páratartalmat és a hőmérsékletváltozást is. Sőt!

Az egyik Instagram-videójában azt is bemutatja, hogyan képes fotoszintetizálni.

Az egyébként zenei producerként dolgozó fiatal kiborgnak vallja magát, és egészen Japánig utazott, hogy nem a mindennapi műtétet elvégezzék rajta. Mint mondja Munoz, az operáció után tudta, hogy néhányan furcsának találják majd a külsejét, de egyáltalán nem érdekli, mit gondolnak róla mások. 

El tudom képzelni, hogy ez egyszer mindenkinél egy testrész legyen. Nem egy eszköz, sokkal inkább egy szerv

– nyilatkozta a spanyol férfi, aki hozzátette: ezek az antennák olyan színeket is képesek vele érzékeltetni, amelyeket emberi agy képtelen felfogni: mint például az ultraviola. 

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715027111
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715027111
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194798_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715027111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715027111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?