Aktuális

Napi tudomány: A káromkodás jót tesz a léleknek

Bors

Létrehozva: 2020.12.11.

Káromkodni jó, értem?

Forrás: ITV

Kifejezetten jót tesz a mentális egészségnek, ha olykor kicsúszik egy-egy csúnya szó – derül ki egy új kutatás eredményéből.

A megkérdezettek angolok több mint egynegyede (28%) azt vallotta, hogy a káromkodás segít átvészelni a koronavírus miatt megszabott korlátozásokat, 41%-uk azt mondta, csúnya szavakkal szereztek maguknak némi extra lelkesedést a nehezebb napokon.

A felmérés szerint az emberek közel fele a stresszt vezeti le a durva szóhasználattal, mások szép számmal azt mondták: egy-egy rossz napot képes bearanyozni a szitkozódás. A csúnya szavak listáját magasan vezette a

Baszd meg, ezután pedig a szar.

A felméréssel kapcsolatban megszólaló nyelvészszakértő elmondta: a trágár megnyilvánulások egyfajta fájdalomcsillapítóként képesek működni, kedélyjavító hatásuk van, és a társadalmi kötődések kialakítását is erősítik.

A káromkodás az agy mindkét féltekét bekapcsolja: a nyelvközpont a baloldalon, az érzelemközpont pedig a jobboldalon található – ennek hatása pedig messzemenően pozitív

– részletezte dr. Emma Byrne.

A kutatás megmutatta, hogy a nők épp annyira érintettek a trágár szavak használatában, mint a férfiak – így ez mindenki számára segítő hatással bír. Nem meglepő, hogy 2020-ban többen szoktak rá a káromkodásra, az ugyanis érzelmileg olyan ütést ad használójának, amire a nyelv más részei nem feltétlenül képesek – tette hozzá a szakember.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145422_auto_resized.jpg
origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713603918
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145995_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713603918
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713603918
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713603918
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713603918
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban