Már csak kislánya sírását és egy elhajtó autó hangját hallotta az anya, akinek az éjszaka közepén rabolták el kisbabáját

Már csak kislánya sírását és egy elhajtó autó hangját hallotta az anya, akinek az éjszaka közepén rabolták el kisbabáját

Amerika
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 11. 18:30
Bors

Egy amerikai kisgyermekes anya kedden hajnalban arra ébredt fel, hogy egyéves kislánya keservesen sír. Amikor bement hozzá a kisszobába, horrorfilmbe illő jelenet tárult a szeme elé:

az ablak nyitva volt, odakint pedig egy férfi szállt be autójába a síró gyermekkel a karjaiban, majd elhajtott. 

Az anya elmondta a rendőröknek, hogy korábban követte őt egy férfi, és többször is megállt a háza előtt bámészkodni, sőt egyszer még az ablakán is benézett az éjszaka közepén. A férfi nevét is tudta, így a 25 éves Aaron Castro lett az elős számú gyanúsítottja a gyermekrablásnak. 

Eközben valaki betelefonált a rendőrségre miszerint egyik rokona, név szerint a 25 éves Aaron Castro a házuk előtt egy kisbabával ül kocsijában. 

A rendőrség épségben megtalálta az egyéves kislányt, és letartóztatta a gyerekrablót, aki tagadta az ellene felhozott vádakat. Azt állította, hogy a bűntény idején ő edzőteremben volt, – erre azonban nincs bizonyítéka – a gyermeket pedig az ajtó előtt találta. 

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.