Gyönyörű fiatal lány a Hegyalja úti horrorbaleset egyik áldozata

Gyönyörű fiatal lány a Hegyalja úti horrorbaleset egyik áldozata

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 27. 11:20
A szörnyű tragédia két halálos áldozatot követelt.
Bors

Fiatal lány az egyik áldozata a szombat hajnali Hegyalja úti balesetnek – olvasható a baleset-info.hu oldalon.

Ahogy arról beszámoltunk

AZ EGYIK JÁRMŰBEN NÉGYEN UTAZTAK, AKIK KÖZÜL A VEZETŐ ÉS AZ EGYIK UTAS OLYAN SÚLYOS SÉRÜLÉSEKET SZENVEDETT, HOGY A HELYSZÍNEN ÉLETÉT VESZTETTE.

Az ATV információi szerint a Honda sofőrje, egy 24 éves férfi, és a mellette ülő 22 éves nő a baleset áldozatai. A másik jármű két utasa szintén megsérült.

A fiatal lánytól a család egyik barátja megható sorokkal búcsúzott Facebook-oldalán, ahol képet is megosztott a lányról és a baleset helyszínéről.

Ma hajnalban bekésen aludt egy szülőpár sokunk barátai, majd csengetésre ébredtek. Ezzel véget is ért az az életük úgy, ahogy eddig élték. Eltört minden, vége. Elvesztették a mindenük, a csodát, a világ közepét, az egyetlen igaz kincsüket. Ma hajnalban egy tragikus balesetben gyerekkori barátom, bajtársam, kollégám és csupaszív felesége elvesztették egyetlen lányukat – olvasható a bejegyzésben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.