Aktuális

Nem sikerült megmenteni házasságukat: 27 év után válik Bill Gates

MTI

Létrehozva: 2021.05.04.

Bill és Melinda Gates bejelentették hétfőn, hogy 27 év házasság után elválnak.

A Twitteren közzétett közös közleményükben tájékoztatták a nyilvánosságot a házasságuk felbontásáról szóló döntésükről.

Úgy fogalmaztak, hogy miután sokat töprengtek a kapcsolatukon, és sokat "dolgoztak rajta", úgy határoztak, hogy felbontják a házasságukat.

Nem hiszünk többé abban, hogy házaspárként tudunk együtt fejlődni életünk további szakaszában

– írták. A 27 éves házasságuk alatt három gyereket neveltek fel, és felépítettek egy alapítványt, amely szerte a világon hozzásegíti az embereket ahhoz, hogy egészséges életet éljenek. Közleményükben jelezték, hogy továbbra is osztoznak a misszió iránti hitben, és jótékonysági alapítványukat a jövőben is együtt fogják kezelni.

A Bill Gates és Paul Allen által 1975-ben alapított Microsoft a világ egyik legnagyobb szoftverfejlesztő cége. Bill Gates tavaly mondott le a Microsoft igazgatói posztjáról, hogy a feleségével együtt a jótékonysági alapítványuknak szentelje az idejét.

Bill Gatest sokáig a világ leggazdagabb embereként tartották számon. A Forbes magazin szerint jelenleg a negyedik leggazdagabb ember.

Bill és Melinda Gates - leánykori nevén Melinda Franch - 1994-ben házasodtak össze. A Bill és Melinda Gates Alapítványt 2000-ben hozták létre. A szervezet szerteágazó tevékenységet folytat, támogatja a többi között az egészségügyi kutatásokat, oktatási és mezőgazdasági programokat finanszíroz, de globális céljai között szerepel a munkanélküliség és éhínség leküzdése is.

A koronavírus-járvány kitörése után az alapítvány több száz millió dollárral támogatta a védőoltás kifejlesztését. A világ egyik leggazdagabb embereként számontartott Warren Buffett által is bőkezűen támogatott alapítvány jelenleg 51 milliárd dolláros (mintegy 15 250 milliárd forintos) vagyont kezel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711668913
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711668913
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711668913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079061_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tolvai Reni lufikkal jelentette be, özönlenek a jókívánságok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei