Az 50 legkeresettebb magyar bűnöző között öt nő is szerepel a körözési toplistán

Az 50 legkeresettebb magyar bűnöző között öt nő is szerepel a körözési toplistán

veszélyes
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 12. 09:30
Vajon a nők is képesek súlyos bűncselekmények elkövetésére? Rablás, kábítószer-kereskedelem, csalás, lopás, rongálás és sikkasztás – ezek miatt keresik a zsaruk azt az öt nőt, akik az 50 legkeresettebb bűnöző között szerepelnek a körözési toplistán.
Munkatársunktól

Ugyan a pontos szám szinte percenként változik, de nagyjából 12 770 emberrel szemben van kiadva elfogatóparancs jelenleg Magyarországon. Az 50 legkeresettebb bűnözőt felsorakoztató körözési toplista tavaly január óta elérhető a rendőrség honlapján. A szökevényeket felsorakoztató tablónak azóta nagy sikere van, számos bűnözőt sikerült ennek köszönhetően elfogni. A legtöbbjük természetesen férfi. A Bors viszont most bemutatja azt az öt nőt, akiknek sikerült beverekedniük magukat a nem éppen dicsőséges toplistába.

Gyerekei mellett árult drogot Ildikó

A tatabányai születésű Dudás Ildikót, a Veszprémi Törvényszék és a Győri Ítélőtábla ítélete alapján bűnsegédként elkövetett kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmények miatt körözik négy éve, mivel a rá kiszabott 6 év fegyházbüntetését nem kezdte meg. A 32 éves nő 2010 tavaszától 2012 áprilisáig bűntársaival kereskedett speed, valamint ecstasy típusú kábítószerekkel a Balaton-környéki lokálokban, és rendszeresen fogyasztotta is a szereket. A körözött nő és élettársa nemcsak a különböző szórakozóhelyeken, hanem gyermekeik jelenlétében, napközben az otthonukban is használták a fenti szereket, továbbá volt olyan alkalom, amikor a kábítószer átvételekor kiskorú gyermekeik is jelen voltak. Európai elfogatóparancs is van kiadva ellene.

11 körözés van érvényben Andrea ellen

Dudla Andrea és egy társa, a debreceni O. Róbert 2012-ben 4400 tonna kukoricát többeknek is eladott. Az egyik kft. 250 millió forintot fizetett ki a terményért, de amikor elmentek érte, kiderült, hogy a kukoricát már elvitték onnan. A páros ugyanis egy másik cégnek is értékesítette azt. A most 41 éves Dudla és a férfi az eset után megszöktek az országból. Róbertet Thaiföldről hazatérve a reptéren fogták el a rendőrök 2016 nyarán. Dudla Andrea a leghosszabb ideje körözött magyarországi nő, jelenleg 11 körözés van érvényben ellene.

Egy másik ügyben a társaival együtt 400 milliós hitelt vett fel bankoktól kamucégek nevében. A debreceni könyvelőirodában a bankokat hamis számlákkal, banki igazolásokkal, mérleg-adatokkal tévesztették meg. A strómanokat szépen felöltöztették, és Andreával elmentek a bankba, ahol a nő beszélt, a „cégvezető” pedig aláírta a hitelfelvételhez szükséges iratokat. A hamis bélyegzőket kekszesdobozban tartották.

Lopás és rablás után szökött meg

Csalás, lopás, rongálás és sikkasztás miatt is rács mögött lenne a helye annak a 38 éves kemecsei születésű nőnek, aki ellen jelenleg 8 körözés van érvényben. Ujhelyi Ildikó ellen egy rongálás miatti elfogatóparancs él a leghosszabb ideje, 2015 novemberében adta ki a Nyíregyházi Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja. A legutolsó 2018. októberi, a kibocsátó szintén ez a bírói szerv. A nő nem csak nem vonult be letölteni a rá mért szabadságvesztést, hanem csalás miatt is keresik.

A győri születésű Pelikán Ildikót rablás és lopás miatt keresik négy éve. A 49 éves nő szintén nem kezdte meg a jogerősen kiszabott börtönbüntetését. Ahogyan a körözési fotóján csücsörítő 29 éves Bakonyi Klaudia sem, akit kétrendbeli lopás miatt keresnek három éve.

Hosszú bujkálás után elévülhet a büntetés

A Bors által megkérdezett szakértő szerint a bűnözésben a nemek aránya úgy változik, ahogyan a nők szerepe a társadalomban, így az utóbbi évtizedekben folyamatosan növekszik a női elkövetők száma.

– Egy 1950-es évekbeli elmélet szerint a nőkkel szembeni védelmező hozzáállás miatt a hatóságok kesztyűs kézzel bántak velük. A rendőrök kevésbé vették őrizetbe őket, az áldozatok kevésbé hajlamosak arra, hogy bejelentsék azt a bűncselekményt, amit egy nő követett el, vagy az ügyész kevésbé emel vádat és a bíróságok kevésbé találják őket bűnösnek. Azóta nagyon sok idő eltelt, s a társadalmi körülmények is rengeteget változtak – magyarázta a Borsnak dr. Tran Dániel, az ELTE kriminológus oktatója.

Ahogy a külső hatások – mint a stressz, megrázkódtatás, kihívások, csábítások – egyre inkább érik őket is, annál inkább ki vannak téve annak az ösztönző erőnek, ami a bűncselekmények elkövetésére sarkallja őket

– tette hozzá a szakember.

Kiemelte: a szökés egy nagyon kiszámíthatatlan és idegőrlő folyamat, de bizonyos bűncselekmények elévülhetnek, és ha elég hosszú ideig tud szökésben maradni az illető, mentesülhet a büntetés alól.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.