Aktuális

3+1 dolog, amivel le fogjuk győzni a vírust

Bors

Létrehozva: 2020.11.16.

Miközben világszerte tombol a koronavírus és rekordszámú megbetegedéseket, haláleseteket okoz, már látszik az alagút vége. Több vakcinagyártó is a célegyenesben, ám addig még rengeteg múlik az egyéni felelősségen – a rendelkezéseken is túlmutató fegyelmezettségen. <a href="https://ripost.hu/" target="_blank">A Ripost számba vett néhány tanulságot.</a>

Forrás: MTI

Távolságtartással a kórházrendszerért

Az egészségügyi rendszer életben tartása kulcsfontosságú, hiszen, ha a kórházak megtelnek, az egészségügyi dolgozók pedig erejükön felül sem győzik az elszabaduló betegszám kezelését,

akkor hazánkban is olyan helyzet alakulhat ki, mint Európa több másik országában.

Olaszországban például Bolzano kormányzója azt kérte az emberektől, csak az menjen kórházba, aki életveszélyben van, de ismert olyan dél-olasz kórház is, amelyik a parkoló autójukban látja el a fertőzötteket. Belgium és Franciaország egészségügye is az összeomlás szélén, kénytelenek több beteget is Németországba
szállítani.

Éppen ezért, hogy hazánkban ne alakulhassanak ki ilyen körülmények, döntő fontosságú a távolságtartás, az, hogy

a személyes találkozók helyett telefonon vagy videóhíváson keresztül

tartsuk egymással a kapcsolatot és tudatosan kerüljük a társas összejöveteleket, ünnepléseket.

– Nemcsak emberek lehetnek szuperterjesztők, hanem események is! – figyelmeztet Kemenesi Gábor virológus egy friss videóinterjúban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191040_auto_resized.jpg
origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714979414
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714979414
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat