Gyászol Polgár Judit

gyász
PUBLIKÁLÁS: 2025. február 27. 21:05
lhunyt Borisz Szpasszkij, a sakk tizedik világbajnoka.

Nyolcvannyolc éves korában csütörtökön elhunyt Borisz Szpasszkij, a sakk tizedik világbajnoka.

Egy nagyszerű személyiség távozott, sakkozók generációi tanulmányozták és tanulmányozzák a játszmáit és a munkásságát. Nagy veszteség ez az ország számára

 - mondta Andrej Filatovot, az Orosz Sakkszövetség elnöke.

A Leningrádban (a mai Szentpéterváron) született Szpasszkij három világbajnoki párharcot vívott, 1966-ban még alulmaradt a szovjet-örmény Tigran Petroszjannal szemben, akit aztán három évvel később már felülmúlt, így tizedikként ült fel a sakkvilág trónjára. A sportág történetének egyik leghíresebb párharcában nem tudta megvédeni a címét az amerikai Bobby Fischerrel szemben 1972-ben, a hidegháború közepén. Az izlandi összecsapásra az "évszázad mérkőzéseként" emlékeznek. A vereséget követően kegyvesztetté vált, ezért 1976-ban Franciaországba költözött, miután feleségül vett egy orosz származású francia nőt. Két évvel később az állampolgárságot is megkapta.

Évekkel később, 1992-ben, Jugoszláviában egy Fischer elleni nem hivatalos visszavágón tért vissza a nyilvánosság elé, ezt a csatát szintén elveszítette.

Szpasszkij 2006-ban és 2010-ben agyvérzést kapott. Két évvel később eltűnt franciaországi otthonából, és Moszkvában "kötött ki", ahol az orosz televízióban legyengült állapotban, ősz hajjal bukkant fel. Többnyire a nyilvánosságot kerülve élt.

Néhány évvel korábban, 2008-ban meglátogatta egykori riválisa, az abban az évben elhunyt Bobby Fischer sírját egy kis izlandi temetőben.

Gondolják, hogy szabad a szomszéd hely?

 - kérdezte meghatódva újságíróktól.

Minden idők legjobb női játékosa, Polgár Judit közösségi oldalán csodálatos bajnoknak nevezte és lenyűgöző személyiségnek tartotta Szpasszkijt.

Aki találkozott vele, örökké emlékezni fog rá, ebben biztos vagyok. A karaktere minden lehetséges módon átjött, különösen a humorérzéke, a briliáns elméje, az arckifejezései révén. Bámulatos kíváncsisággal fordult a sakk és az élet felé is. Hiányozni fog nekünk. Hiányozni fogsz, Borisz!

 - írta a magyar nagymester.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.