Fájdalom

Új asszonyt szólít anyának és óvodába készül Imike, aki 2 percet tölthetett a szülés után elhunyt édesanyjával

Kóré Károly

Létrehozva: 2024.05.15.

Új asszonyt szólít anyának és óvodába készül az a kisfiú, akinek édesanyja Covidban halt meg három évvel ezelőtt. Megszületése után Imike és Irén mindössze két percet tölthetett együtt, utána az asszonyt mélyaltatásba helyezték. Hetekkel később a betegség legyőzte az édesanya szervezetét.

Irén egész életében az anyaságra vágyott a legjobban. Többször elvetélt, de ez sem szegte kedvét. Miután Kovács Imrével megismerkedett, hamar egymásba szerettek, majd úgy döntöttek, részt vesznek a lombikprogramban.

A pár boldogan várta kisbabáját Fotó: Olvasói

A beültetésnek köszönhetően Irén ikrekkel esett teherbe, de hat héttel később az egyik embrió elhalt. A másik egészségesen fejlődött, az asszony pedig veszélyeztetett terhesként táppénzre ment. Abban az időszakban, 2021-ben, az egész világon, így hazánkban is tombolt a pandémia. A nyolcadik hónapban Irén torokfájásra panaszkodott, és felszökött a láza. Kiderült, hogy a koronavírus támadta meg a szervezetét. Március 1-jén befektették a debreceni kórházba, ám a terhesség 36. hetében átszállították a klinikára császármetszésre. 

Irén csupán két percet tölthetett a kisfiunkkal. A műtét után a keblére fektették Imikét, hogy megölelhesse. Ezt követően visszaszállították az intenzív osztályra és mélyaltatásba helyezték. Külön engedéllyel hetente kétszer meglátogattam teljes védőfelszerelésben. Olyankor beszéltem hozzá, és a mobiltelefonomon lejátszottam neki Imike sírását. Többször is tapasztaltam, hogy ennek hatására Irén könnyezett

– mesélte annak idején Imre.

Irén többet nem is tért magához, és 2021 májusában elhunyt. Az azóta eltelt három év alatt Imike szépen fejlődött. Imre, az édesapja a Borsnak mesélt a család mostani életéről.

– A kisfiam már két éve bölcsődébe jár, és pont a hetekben írattuk be az óvodába. Szeptemberben már kiscsoportos lesz – mosolygott az édesapa, aki azt is elárulta, hogy megtalálta azt a nőt, akit képes szeretni.

– Róla egyelőre nem szeretnék túl sokat elárulni, de annyit mondhatok, hogy régebb óta ismerjük egymást. 

Jól bánik a kisfiammal, és Imike is szereti őt. Egyelőre változó, hogy anyának szólítja vagy a keresztnevén

 – mondta a családfő.

Imike nem emlékszik az édesanyjára  Fotó: Olvasói

Imre rendszeresen jár a temetőbe Irén sírjához. Előfordul, hogy a fiát is magával viszi.

Tudja, ki fekszik ott, és ezt olyankor meg is említi. Ennek ellenére nem nagyon szokott érdeklődni az édesanyja felől, ami érthető, hiszen egyáltalán nincsenek Irénről emlékei. A házban azonban a mai napig a falon függenek az elhunyt párom képei

– nyilatkozta a családapa.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek