"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei

Szomorúan csaholó kutya és bús tekintetű cica ácsorog a töméntelen mennyiségű vidám gyermekjáték között egy kecskeméti házikó udvarán. A hajdan nevetéssel teli otthon azonban március 19. óta csendben, gyászosan áll, a gyerekjátékok sem mozdultak a helyükről. Aznap ugyanis ép ésszel felfoghatatlan tragédia történt: az ott élő, rajongva imádott két és fél éves Andorka ugyanis a kerti tóba csúszott és megfulladt.

Rejtélyes módon csúszott a tóba Andor

 – mutat a kismotorok színes forgatagára a könnyes szemű édesapa, Zoltán. A család kutyája zavartan szaladgál, kicsi gazdáját keresve:

- Diónak hívtuk, de Andorkám Diócskának. Azóta ő is megváltozott: nem megy oda, ahol a kerti tó van, leül, és szaglássza a nyomokat. Még érzi Andorkámat, itt még látszanak pici lábának a nyomai – nézi összetörten az átépítés alatt álló kertet az apa.

Pedig az a tragikus kedd is egy boldog napnak indult: késő délután Zoltán a kertben dolgozott, míg kisfia apukája körül szorgoskodott. 

 – emlékezett vissza a borzalmas percekre Andor anyukája, Csilla.

Rettegett a víztől a kisfiú

A szülőkben ekkor meghűlt a vér, azonnal a házba rohantak:

- Nagyon fejlett, kimagaslóan értelmes fiú volt, a védőnő is kérdezte mindig: hova sietsz, Andorka? Mindent tudott, mindig segített mindenben. Sokszor bejött, átöltözött magától és leült mesét nézni – mondta az édesanyja. Aznap azonban sajnos nem így történt, ezért Csilla és Zoltán zseblámpát ragadtak, és a kertbe rohantak. A fénynél látták meg az elkerített tóban lebegő kisfiút:

– temette kezébe az arcát Csilla. A család azóta is csak a válaszokat keresi:

- Nem tűnt fel a tó mellett álló kismotor a sötétben, de lábnyomot sem láttunk sehol. Nem hallottunk csobbanást vagy kiáltást, pedig még egy kacsát is hallani lehet. Emellett mind a ketten alig húsz méterre voltunk tőle. 

 – sírt az édesanya. A szülők azóta képtelenek enni vagy aludni:

- Mindent megadtunk neki, hiszen ő volt a szemünk fénye, a mindenünk, a mi kis ajándékunk az élettől. Nem terveztük, hanem jött, 22 évvel a lányom születése után. Ő volt a mi csodababánk, a nővére is rajongott érte – mondta összetörve Csilla. A húsvéti csokikat is megvették már:

– suttogta elhaló hangon Csilla.

A tó mellett emelnek kápolnát gyermeküknek a szülők

. Most egy szívszaggató gyertya pislákol a kisbabakori fotói előtt. Az udvar hátuljában álló csirkeólban eközben bánatosan kapirgál az egyik állat, ő volt Andorka kedvence:

- Sérült volt és le akartuk vágni, de Andorkám magához ölelte a kis kezeivel, hogy az az ő pipije. Kézhez szoktatva gondozta, míg csodával határos módon fel nem épült. Pipit utána sem bántottuk, ő Andorkámé volt. Most sem nyúlunk hozzá, nem tudnánk megtenni. Ha elpusztul, eltemetjük itt – szögezte le az édesanya, aki összetörten bámulta azt a helyet, ahol fia elmerült a vízben. Itt építették meg a kisfiú emlékhelyét is:

 – mutatott visszafojtott könnyekkel az apa arra az apró alapzatra, ahova Andor születési dátumát és a végtelen jelét vésették.

 – zokogta az asszony.