Csupa jó hírünk van az időjárással kapcsolatban, ez vár ránk a héten

időjárás
PUBLIKÁLÁS: 2024. január 29. 06:30
Véget ért a fronthatás és csapadéktól sem kell tartanunk.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a következő héten egészen kellemes, enyhe időnk lesz. Hétfőn közepesen rétegfelhős idő lesz, többórás napsütéssel. Továbbra sem kell csapadékra számítanunk, még reggel megpróbálkoznak a mínuszok, -3 fok körüli fagy lesz, addig a hét többi napján már nem kell mínuszoktól tartanunk, és hétfőn napközben már 6 fok körüli értékeket mérhetünk.

szélfúvás szél időjárás
Napsütéses, enyhe időnk lesz a héten, amit néha csúnyít csak el szél, vagy szitálás /Fotó: illusztráció

Kedden változóan felhős lesz az ég, főleg a Dunától keletre eső országrészben lehet tartósabb rétegfelhőzet, pára. A Tiszántúlon ezzel szemben szitálás is előfordulhat, plusz 5 fok körüli hőmérséklettel.

Szerdán és csütörtökön erősen felhős, párás időre van kilátásunk. Szitálás, és ködszitálás helyenként előfordulhat. Csütörtökre egyre jobba megélénkül újra a nyugati szél, azonban a hőmérséklet 3 és 10 fok között lesz, ennél hűvösebb időre nem kell számítanunk.

Véget ért az elmúlt napokban tapasztalt kettős fronthatás, jelenleg számottevő fronthatás nem terheli a szervezetünket, a frontérzékenyek javulást tapasztalhatnak.

- számolt be róla a Köpönyeg.hu.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.