A szerzőpáros nem először dolgozott együtt - írja a Magyar Nemzet. Több értékmentő kötetet is jegyeznek közösen. Írtak könyvet a Mahart-székházként ismert épületről, a magyar hajózás egykori központjáról, egy másik kötetben elmesélték a Szabadság téren álló Adria-palota történetét, most pedig a felújítás előtt álló Gellért Szállóról gyűjtötték össze az összes tényt és legendát. Zsigmond Gábor részéről nem meglepő a művelődéstörténetünk iránti érdeklődés, hiszen a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgató-helyetteseként nyilván otthonosan mozog Budapest múltjában. Azonban egy ingatlanfejlesztőtől és tőkebefektetőtől, mint amilyen Tiborcz István, szokatlan ez a fajta szemlélet.
– Nyugat-Európában ez a fajta társadalmi felelősségvállalás nem ritka. Egyfelől az adott fejlesztés iránti támogatottságot és elfogadást erősíti, másfelől pedig értéknövelő hatása is van, hiszen a fejlesztés kapcsán születő brandet is felfelé pozicionálja – foglalta össze a lapnak a befektetői észérveket a vállalkozó. Aztán kissé személyesebb vallomásként hozzá tette:
Minden szakmai tevékenységünk alapja az értékmentés és az értékteremtés. Az ingatlanfejlesztéseinkben olyan épületeket fejlesztünk, újítunk fel, amelyek építészeti örökségünk fontos elemei. Ugyanakkor látni kell, hogy a falak, lépcsőházak, stukkók megmentése, helyreállítása akkor teljes, ha az épületek kulturális és történelmi értékeit is feltárjuk és dokumentáljuk.
Kultúrtörténeti értékekben és érdekességekben pedig a Gellért Szállóban nincs hiány. A hotel az első világháború alatt épült, még hadifoglyok is dolgoztak rajta. A megnyitás utáni azonban nem szállóvendégek, hanem katonák vették birtokba. 1919-ben a kommunista Vörös Hadsereg és a politikai nyomozó osztály irodái működtek itt, korábban a brit és a francia antantmisszió, aztán a román megszállók, majd a magyar nemzeti hadsereg budapesti főhadiszállása volt. Hosszú ideig lakott itt Horthy Miklós és családja, de megfordult itt – a fülszöveg szerint – „amerikai elnök, kommunista vezető, uralkodóházak tagjai, trónfosztottak és trónkövetelők, Nobel-díjas tudósok és botrányhősnők, kémelhárításnak dolgozó kurtizánok és széplelkű művészek”, egyszóval a XX. század szinte minden híressége.
– Szeretem mikroesemények láncolatából felépülő folyamatként látni és láttatni a történelmet – magyarázta Zsigmond Gábor. – Hiszen múltunk családok, városok, épületek története is. És ezeken keresztül szinte kézzelfoghatóvá válik, személyesen is átélhető lesz az egykor volt világ.
A kötet összeállítását egyébként az is indokolta, hogy hamarosan nagyszabású felújítás kezdődik a szállodában. Ahogy korábban az Adria-palotában vagy a Mahart-székházban, úgy a hotelben is visszaállítják az eredeti belső tereket.
– Annak idején rendkívüli igényességgel készült el a szálló – emlékeztetett a történész.
Az első világháborús nehézségek dacára rengeteget költöttek rá, eleve Budapest turisztikai, idegenforgalmi központjának szánták, és az is tudott lenni évtizedeken keresztül. A szálloda előtt még hidroplán-kikötő is volt egy időben. Bécsbe, Siófokra indultak innen járatok, illetve onnan ide. Más célpontokkal is szerették volna bővíteni a hálózatot, ám sajnos erre nem volt lehetőség: az Adriára irányuló terveket a kisantant keresztülhúzta. Budapest második világháborús ostroma során aztán súlyosan megsérült épületet csak az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején újították föl, kívülről szerencsére az eredeti koncepciót követve és elvetve a modernizáló átalakításokra vonatkozó ötleteket, belülről azonban a kor divatjának megfelelően készül el a szálló. Most lehetőség van arra, hogy az eredeti miliő, az elképesztően szép belső terek visszaállítása után a klasszikus polgári értékeit mutassa meg az épület
– fogalmazott Zsigmond Gábor, s mivel az épülethez történetek is tartoznak, mindjárt el is mesélte, mit csinált itt a húszas évek celebritása, a Miss Európává választott Simon Böske, miért éppen a Gellértből indul Szécsi Pál karrierje, miért járt át Pestre a szálloda éttermének bérlője, Gundel Károly, hogy került ide a rendszerváltás után Eddie Murphy, Madonna, Jennifer Lawrence és Johnny Depp és miért mondhatta azt a taxis a kilencvenes években Habsburg Ottó fiának, Györgynek: „egy Habsburg csakis a Gellértben szállhat meg…”
De mindezeket nem akarom elmesélni. Olvassák el a Hotel Gellért – Történelmi vendégéjszakák című kötetben! Azt viszont még elmondom, hogy a Tiborcz–Zsigmond szerzőpáros nemsokára új könyvvel fog jelentkezni. Tiborcz István annyit árult el erről: „Van egy olyan terület, amely megérdemelne egy kötetet. A témát most még nem szeretném megjelölni, de ezúttal nem specifikusan BDPST Group tevékenységi fókuszában találtuk a kutatásra érdemes értéket.”
Érthető. Értékes, történelmi épületekből Budapesten nincs hiány.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.