Adócsalás

Számlagyárat üzemelhetett az Amnesty International igazgatójának testvére

Létrehozva: 2023.11.30.

Vig Mór lehet az a praxisától eltiltott ügyvéd, akivel szemben üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás elkövetésének gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a napokban lecsapott egy számlagyár működtetőjére, egy praxisától eltiltott ügyvédre. A pénzügyőr nyomozók akciójáról videó készült, amelyet tegnap hozott nyilvánosságra a hatóság. A Mandiner információi szerint a felvételen szereplő ügyvéd nem más, mint Vig Mór, az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére.

Több száz milliós számlagyár: az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvérét tartóztathatták le (NAV)

A Mandiner információit alátámasztja, hogy a NAV közleménye szerint az ügyben letartóztatott férfi 37 éves, ami megfelel Vig Mór életkorának. De, ami még ennél is beszédesebb, hogy az ügyvédi kamara nyilvántartásában Vig Mór neve mellett az a bejegyzés szerepel, hogy státusza törölt, ügyvédi igazolványa érvénytelen. A Mandinernek nem sikerült elérnie telefonon Vig Dávidot, így nem tudták megkérdezni tőle, hogy a szóban forgó férfi valóban az ő testvére-e.

 

Több tízezer euró készpénz foglaltak le a NAV munkatársai (NAV)

A számagyárról eddig annyit lehet tudni, hogy a praxisától eltiltott ügyvéd olyan gazdasági társaságot működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több száz millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat. 

A pénzügyőr nyomozók két kábítószer- és pénzkereső szolgálati kutya segítségével 33 fővárosi helyszínen kutattak és foglaltak le bizonyítékként dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt, valamint készpénzt.

A számlák mögött tényleges gazdasági tevékenység nem mutatkozott, a dokumentumok elszámolásának célja egyértelműen az adóelkerülés volt. A férfi irányítása alatt álló gazdasági társaság teljesítés nélküli számlákat fogadott be, számlákat állított ki, banki tranzakciókkal, valótlan nyilatkozatok benyújtásával manipulálta a pénzügyi ügyleteket.

A nyomozóhatóság üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett elkövetése és más bűncselekmények miatt folytat eljárást a 37 éves férfi ellen. A bíróság a feltárt körülményeket megvizsgálva a letartóztatása mellett döntött. Amint azt fent már említettük akciókról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerda délután tett közzé a rajtaütésekről egy hosszabb videót nyilvánosságra hozott a közösségi médiában.

 

A felvételen az látszik, ahogy a NAV emberei három lakásnál, családi háznál jelennek meg, és adott esetben hangosbeszélőn szólítják fel az ott lakókat, hogy fegyvertelenül jöjjenek elő. A videó tanúsága szerint az akció során rengeteg bankjegy került elő.

Az egyik ingatlanban egy többszemélyes kanapéra rakták ki a pénzt a NAV-osok: az egyik ülésrészen húszezresek sorakoznak, a másikon tízezeresek ugyanígy, mellettük néhány százas és kétszázas euróköteg.

Telefonok, adathordozók, számítógépek, iratkupacok úgyszintén láthatók a felvételen, ahogy járművek is, egyebek közt egy Porsche terepjáró, amit szintén átvizsgáltak a NAV emberei. Végül egy magasabb férfit autóba ültetnek a nyomozók.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek