A férjem azt kérdezgette, mit tervezek vacsorára főzni, miközben én vajúdtam

vajúdás
PUBLIKÁLÁS: 2023. október 11. 10:30
A nő bejegyzését hatalmas felháborodás követte.

Kevés ijesztőbb dolog van annál egy nő számára, mint az első gyermek világra hozatala. Ilyenkor nagyon sok hölgy amiatt aggódik, hogy minden rendben lesz-e a babájával? Milyen lesz a szülés? Mennyire lesz fájdalmas, és tudja-e majd kezelni azt.

terhes, babapocak, állapotos
Felháborító dolgokat művelt egy férfi a terhes feleségével Fotó: Pexels

Ami miatt ilyenkor egyáltalán nem pánikol, az az, hogy mit fog készíteni a férjének vacsorára. Ám most pontosan ez történt egy anyukával, amikor mielőtt megszületett az első babája. Az amerikai Jenna sokkolta az embereket férje borzasztó viselkedéséről szóló beszámolójával.

A nő a Tiktok-on magyarázta el, párja elképesztő tetteit, amelyeket a kórházban, valamint az oda tartó úton követett el. Azonban négy órával később törölte a videót, miután az olvasók felháborodásukat fejezték ki a férje miatt.

Délután 2-kor elfolyt a magzatvizem, majd este 6 órakor megkérdezte, mi van vacsorára. Mondtam neki, hogy egyedül kell megoldania, mert el vagyok foglalva, így nem tudtam fajitát csinálni neki

- mesélte Jenna, aki hozzátette, hogy néhány órával később, este 9-kor négykézláb volt a hálószobájukban, és úgy érezte, hogy hányni fog. A férje ekkor hozta oda neki a kutyájuk etetőtálját, arra az esetre, ha rosszul lenne.

A terhes anyuka hajnali 1 órakor már úgy érezte, hogy ideje elindulna a kórházba, ám a párja ekkor is megdöbbentő dolgot művelt.

− A férjem úgy döntött, hogy a festői úton megy a sürgősségi osztályra - magyarázta Jenna, aki hozzátette, hogy eddig még soha nem közelítették meg így a kórházat.

A férfi ezután még tudta fokozni a dolgokat. A nő ugyanis 25 perccel a szülés kezdete után jött rá, hogy a férje megsértette az intimszféráját. A férfi ugyanis a szülés ideje alatt képeket készített, anélkül, hogy erre engedélyt kért volna, és cenzúrázatlanul elküldte a fotókat a család csoportos beszélgetésébe. A képeken látszott a nő melle és a nemi szerve is.

Néhány órával később elkérte a fehérjeszelet felét, amit Jenna a babatáskájába csomagolt, azzal az indokkal, hogy éhes volt.

Reggel 8 óra volt, és a nővérek azt mondták, hogy ennem kell valamit, mielőtt elhagyom a kórházat, de a férjem megkért, hogy felezzük el a nálam lévő fehérjeszeletet

- összegezte a mondandóját az anyuka.

Jenna azután mesélt őszintén első szüléséről, hogy egy másik nő kiküldte a férjét a szülőszobáról, miután az illetlen dolgot tett vele. A leendő anyuka körülbelül nyolc órája vajúdott, és már majdnem világra hozta a gyermekét, amikor párja egy hatalmasat és büdöset szellentett gyakorlatilag az orra alá. A hölgy ezután kiküldte a szülőszobáról a férjét, aki csak azután térhetett oda vissza, miután a nő megszülte a kisbabáját - emlékeztet cikkében a Mirror.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.