Csend

Elnémult a börtönben a maffia hálójába került magyar ügyvédnő

Létrehozva: 2023.03.07.

Némaságba burkolózott és még az ügyvédeivel is alig vált szót az a magyar ügyvédnő, akit a calabriai maffiával kapcsolatban tartóztattak le. Sz. E. jelenleg ideiglenes átadási letartóztatásban van.

Január 26-a óta börtönben van az a budapesti ügyvédnő, aki a catanzarói ügyészség szerint a calabriai maffia, a N'drangheta több kétes ügyletében volt érintett.

Ebben a házban van az ügyvédnő pesti irodája - Fotó: Bors

Mint azt már megírtuk, az ügyvédnő Budapest egyik előkelő és frekventált részén tartja fenn irodáját, szakmájában pedig köztiszteletnek örvend, mindenki szerint rendkívül sikeres. Az olasz lapok szerint ebben a pesti irodába jegyezték be azt a négy gyanús olasz céget is, melyeket a calabriai maffiához kötöttek. Egyelőre azonban nem tudni, hogy mi is lehetett az ügyvédnő pontos szerepe a maffia hálózatában, illetve azt sem, hogy az ügyvédnő tudatában volt-e a körülötte zajló kétes ügyleteknek. Az azonban bizonyos, hogy a jogász, bár több védője is van, makacsul hallgat, úgy tudni, ügyvédeivel is alig beszél, némaságba burkolózott a tárgyalásig. 

Bár az olasz hatóságok már kérvényezték Sz. E. kiadatását, lapunk megtudta, hogy egyelőre még Magyarországon van, azonban az már kérdéses, hogy pontosan meddig:

- Ideiglenes átadási letartóztatásban van, meg kell várni a szükséges válaszokat 

- közölte lapunkkal a Fővárosi Törvényszék.

 Hozzátették, hogy esetében nem az Igazságügy Minisztérium dönt a kiadatásról, hanem majd a bíróság, miután beszerezte a szükséges adatokat. 

Mint azt megírtuk, a calabriai maffia leginkább a drogügyletekben, a prostitúcióban, védelmi pénzek szedésében, uzsorázásban és embercsempészetben érdekelt, a pénzek tisztára mosására pedig egy új üzleti modellt hoztak létre. Ennek részeként francia, ciprusi, dán és német bankokon átmosva akarták visszajuttatni a különböző ügyletekből származó eurómilliókat a maffiának. 

A gyanú szerint ennek az egyik fő központja volt Budapest, azon belül is a magyar ügyvédnő irodája. 

Azt nem lehet tudni, hogy mi lesz az ügyvédnő sorsa, az azonban bizonyos, hogy mind olasz, mind pedig nemzetközi színtéren is komoly nyomozói és kutatómunka folyik az ügyben: az olasz hatóságok és az Europol is külön nyomozócsoportot alakított a maffiaügyletek felgöngyölítésére.


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716891_auto_resized.jpg
origo.hu

Ukrajna megtámadta Moszkvát, félelmetes válasz jöhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22389_resized.jpg?avcount=1701274813
origo.hu

Lebukott Krausz Gábor és új párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16715824_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszólalt a pszichológus Kulcsár Edináék házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716857_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz–ukrán háború 644. napja – Orosz robotrepülők vettek célba több ukrán katonai célpontot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16715800_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Vignjevics ne dumáljon a klubról, a címerről, először nézzen magába!” – az Újpest olimpiai bajnok legendája a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22390_resized.jpg?avcount=1701274813
origo.hu

Rékasi Károly dührohamot kapott, önmagából kikelve ordibált VIDEÓ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16717480_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ezekben az órákban a legforgalmasabb a Lidl: jól jársz, ha elkerülöd ilyenkor a boltot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22387_resized.jpg?avcount=1701274813
vg.hu

A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek (X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22032_resized.jpg?avcount=1701274813
life.hu

Csoda összetevőkből állította össze legújabb termékcsaládját a kozmetikai cég(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22393_resized.jpg?avcount=1701274813
life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22204_resized.jpg?avcount=1701274813
life.hu

A PMS-barát étkezés, ami a súlykontrollban is segítségedre lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/EHjOTPBeaKiYJuJ24MchaG_-zi_9B-y9N0lPNdaXQdI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhMzk4ZGIxOTA0MDRhN2JhNTM5YTFiMGYxNWUwMjhl.jpg
Gyász

"Sosem látja felnőni a fiait" - ikergyermekeket hagyott hátra a téti baleset fiatal áldozata

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/tNNPEoWQtk0WHbedL-xH_Wnz_ONyximay6lI5q2hwUI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwMWM0MDc5OTE4NTRmZDY4MGQ4MzM4YzFhYzQzMDA3.jpg
Aktuális

Szívszaggató búcsú: Egy-egy szál hófehér virággal kísérik utolsó útjára az öngyilkos vaskúti kislányt