Charlotte Woodward a fellegekben járt, amikor kiderült, hogy a méhnyakrákja eltűnt a szervezetéből. De sajnos az öröme nem tarthatott sokáig, ugyanis orvosa mindössze hat héttel később közölte vele a sokkoló hírt, miszerint jobban teszi, ha elrendezi a dolgait.
- Egy megfázás volt, ami majdnem megölt. Egy héten át meg voltam fázva, és nem éreztem jól magam. Remegtem, vacogtam és a lázam 40,8 Celsius-fok volt. Nem hagytam, hogy azt higgyem, a rák visszatért, de fájt a csípőm – kezdte Charlotte, akinek betegsége megtanította, hogy a holnapra egyáltalán nincs garancia.
A kórházban kiderült, hogy vérmérgezést kapott és a csípőjén egy 21 cm-es gennyes fertőzést találtak.
- Azt gondoltam, hogy ironikus, hogy a 4. stádiumú rákom remisszióban volt, de a vérmérgezés majdnem megölt. Először éreztem úgy, hogy meg fogok halni. Az egyik percben azt mondják, hogy meg kell tervezned a temetésedet, a következőben pedig már jól vagy, és élheted az életed. Bűnösnek éreztem magam – vallotta be Charlotte a The Sunnak.
A nő három műtéten esett át és csípőprotézist is kapott. Ezzel megmentették az életét, de újra kellett tanulnia járni. Jelenleg két mankóval képes közlekedni, fizikoterápiára kell járnia, hogy felépülhessen. A legrosszabb, hogy a fiatal nő bűntudatot érezz, amiatt, hogy két életveszélyes betegséget is túlélt, amibe mások belehalnak.
A méhnyakrák világszerte a negyedik leggyakoribb rákos megbetegedés a nők körében. Az Egyesült Királyságban minden nap kilenc új diagnózist állítanak fel, és két nő veszti életét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.