Vélemény

Amerikai követ: Gyurcsány szerelmes Putyinba

Létrehozva: 2023.03.02.

Furcsa iratok kerültek napvilágra.

Gyurcsány rendhagyó magatartásáról az amerikai külügyminisztériumot is értesítették. Az USA budapesti nagykövetsége szerint bár 2008-ban világszerte elítélték Grúzia orosz lerohanását, ezt Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök nem tette meg.

A Magyar Nemzet további érdekes megállapításokra bukkant a Vlagyimir Putyinnal korábban szívélyes viszonyt ápoló Gyurcsány Ferenc vonatkozásában az úgynevezett WikiLeaks-iratokban.

Noha a dollárbaloldal vezetője napi rendszerességgel bírálja az ukrajnai orosz agresszióval összefüggésben a jelenlegi – tűzszünetet és mielőbbi békét szorgalmazó – kormányt, miniszterelnöksége idején merőben más arcot mutatott.

Ez akkor az amerikai diplomáciának is szemet szúrt.

Feltűnően hallgatott Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, amikor világszerte elítélték a Grúzia elleni orosz támadást – állapította meg egy 2008 augusztusában kelt, bizalmas minősítésű amerikai nagykövetségi távirat.

„Bár az 1956-os szovjet invázióhoz nagyon hasonlít, a magyar kormány vonakodik attól, hogy a hivatalos EU–NATO-állásfoglalásokon túl kritikát fogalmazzon meg az oroszok lépéseivel szemben” – olvasható a táviratban, amely szerint a magyar kormány a „legjobb esetben is csak langyosan” reagált az eseményekre.

Érdemes visszaidézni, hogy Grúziában, ma használatos megnevezéssel Georgiában 2008 augusztusában – éppen a pekingi olimpia kezdetén – alakult ki fegyveres konfliktus. A grúz hadsereg augusztus 8-án offenzívába kezdett a déloszét területeken, mire válaszképpen az orosz erők támadást indítottak Grúzia ellen és benyomultak a területére. A hadseregek vízi, légi és szárazföldi ütközeteket vívtak, amelyeket több település orosz bombázása kísért. A fegyverropogás nagyjából tíz napig tartott, a háborús eseményeket tűzszünet szakította meg. Az orosz hadműveleteket a NATO is elítélte.

GEORGIA-RUSSIA-UNREST-ATTACK
Orosz tűz alatt az út Gori városának közelében 2008. augusztus 11-én. Gyurcsány feltűnően csendes maradt (Fotó: Marco Longari/AFP)

 

Gyurcsány szerelmes

A Magyar Nemzet már tegnap is szemezgetett a WikiLeaks-iratokból. Gyurcsány Ferenc szívélyes viszonya Oroszországgal ugyanis rendszeres munkát adott az USA budapesti nagykövetségének. 

April H. Foley, aki 2006 és 2009 között volt az USA magyarországi nagykövete – a kiszivárgott dokumentumok tanúsága szerint – többször jelezte az amerikai külügyminisztériumnak:

sok magyar úgy látja, a kormányfő a szükségesnél szorosabbra fűzi a viszonyt az orosz elnökkel.

– Miközben Gyurcsány fél provokálni az oroszokat és észben tartja Magyarország Nyugat iránti elköteleződését,

az is teljesen egyértelműen látható, hogy szerelmes Putyinba

– fogalmazott egy alkalommal a diplomata.

HUNGARY-RUSSIA-PUTIN-GYURCSANY
gyurcsányputyin2
Széles mosolyok és nagy összhang Putyin, Gyurcsány és Dobrev Klára között az Apró-villa erkélyén 2006 márciusában. Az amerikaiak szerint túl nagy volt az összhang (Fotó: AFP/Dér Miklós)

A nagykövet arra is felhívta a figyelmet, hogy bár Gyurcsány tanácsadói valószínűleg arra buzdítják a magyar miniszterelnököt, hogy tegye világossá az elköteleződését a transzatlanti kapcsolat mellett, úgy tűnik, hogy a kormányfő túlzottan személyes ügyként kezeli Magyarország Oroszország-politikáját. – Ebben az ügyben – ahogy egyebekben is – hajlamos mindenhol máshol keresni a hibát, csak a saját portája előtt nem – olvasható a WikiLeaksen.

Ukrajna, Oroszország

Egy másik, 2007 augusztusi amerikai követségi távirat szerint rendszeresek a találkozók Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, a magyar miniszterelnök lelkesedése az „új Oroszország” iránt pedig zavarta az amerikai diplomáciát.

Az elemzés szerint miközben Gyurcsány gyakran hangsúlyozta a transzatlanti kapcsolatok és a nyugati értékek iránti elkötelezettségét, valójában Oroszország és Ukrajna felé fordult szívesebben. Putyinról és Oroszországról jóval nagyobb lelkesedéssel beszélt, mint a nyugati kapcsolatokról.

Az oroszok felé fordulás másik okát az elemzés szerint Gyurcsány személyes motivációiban kell keresni. „Úgy érezzük, valami személyes dolog is szerepet játszik. Gyurcsány gyakran beszél arról, Putyin mennyire népszerű, július 30-án például megjegyezte, az orosz nők könyörögnek Putyinnak, hogy maradjon. Az orosz elnök kétségkívül tett róla, hogy Gyurcsány szívesen látott vendégnek érezze magát nála. Ugyanezt nem érezheti az európai vezetők körében” – áll a szövegben.

Politikai behódolás

A Magyar Nemzet a napokban cikksorozatban mutatta be Gyurcsány Ferenc és Vlagyimir Putyin orosz elnök kapcsolatát.

Írásainkból egyértelműen kiderült, hogy a dollárbaloldal vezetője igencsak meghitt viszonyt ápolt az orosz vezetővel.

A jelenlegi kormányt Putyin-barátnak minősítő DK-elnök 2007 végén közös magyar–orosz kormányülést hívott össze Budapesten, és a Kreml lapjában ígérte meg, hogy gyerekeit oroszul taníttatja majd. Kormányfői ténykedése idején Gyurcsány Ferenc számos alkalommal találkozott az orosz vezetővel, egyszer saját otthonában, az Apró-villában fogadta Putyint.

A politikai behódolás mellett a Gyurcsány-kormány több szempontból is kiszolgáltatta Magyarországot.

Beengedték például az orosz titkosszolgálat munkatársait a polgári elhárítás épületébe, és asszisztáltak ahhoz is, hogy hazánk egyik stratégiai vállalata, a Mol orosz résztulajdonba kerüljön.

2007 végén, amikor Gyurcsányék közös kormányülést tartottak az oroszokkal, és a magyar kormányfő azt is vállalta, hogy gyermekeiket – lényegében a kommunista Apró család hagyományát folytatva – oroszul taníttatják majd.

2007 decemberében az orosz–magyar kapcsolatok történetében először közös kormányülést tartottak Budapesten, Gyurcsány Ferenc és az orosz miniszterelnök, Viktor Zubkov elnökletével. Ennek alkalmából nyilatkozott a szocialista magyar kormányfő a Rosszijszkaja Gazeta nevű kormánylapnak.

A ma éppen erősen oroszkritikus arcát mutató politikus az interjúban több ponton már-már parodisztikusan hízelgett a Kreml irányába.

Vegyük sorra a fontosabb idézeteket!

Gyurcsányputyin1
Viktor Zubkov orosz miniszterelnök és Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő a közös sajtótájékoztatójuk előtt a Parlamentben 2007. december 7-én. A tekintetek is egy irányba révedtek. (Fotó: Kisbenedek Attila/AFP)

Már az írás címe is sokatmondó: „A gyerekeim oroszul tanulnak majd”.

A szocialista politikus a közös kormányülés kapcsán úgy nyilatkozott: „egy nagyon fontos mérföldkőnek tartom a két állam történetében”.

Az egykori állampárti ifjúsági vezető nosztalgikusnak ható módon emelte ki:

„ez évben a kölcsönös kereskedelmünk mértéke az 1980-as évekével vetekszik, amikor még létezett a Szovjetunió. Ez kb. nyolcmilliárd dollár. Ez egy nagyon komoly mennyiség […] Szeretném megjegyezni, hogy kapcsolataink Oroszországgal elérték a teljes értékű partnerség szintjét.”

Gyurcsánynál az energetika ügyére is rákérdezett az orosz kormánylap, a szocialista politikus a következőképpen magyarázkodott: „Gyakorlatilag az összes általunk felhasznált gázt Oroszországtól vásároljuk. Egy szállítóforrásunk van, és ezért teljességgel függünk tőle. Akárhogy is nézzük, függetlenül a szállító megbízhatóságától, ez egy kockázati tényező technikai és más szempontokból is. Elméletileg a nagyobb energetikai biztonság érdekében feltétlenül rendelkeznünk kellene még legalább egy forrással.”

Köztudott, hogy Gyurcsány – komoly szövetségesi kritikákat is kiváltva – kormányzása végéig sem tudott érdemi előrelépést elérni az energia több forrásból történő beszerzése, diverzifikációja kapcsán.

RUSSIA-HUNGARY-PUTIN-GYURCSANY
Gyurcsányputyin1
Nem tévedés: Vlagyimir Putyin éppen Gyurcsány Ferencnek nyújt kezet Moszkvában, 2007 márciusában. A magyar kormányfőnek láthatóan nem volt ellenére a kézrázás. Az energiaszektorról folyt a diskurzus. (Fotó: Sergei Chirikov/Pool/AFP)

Végül a DK elnöke – aki akkoriban még az MSZP elnöke volt – személyes, családi érvekkel is letette a garast Oroszország mellett.

A Kreml lapja egyebek mellett a következőket kérdezte tőle: „ez évben a magyar–orosz kapcsolatok fejlődéséhez ezen a téren csatlakozott az ön neje, Dobrev Klára is, aki jól beszél oroszul és a közelmúltban Ludmilla Putyina meghívására olyan moszkvai rendezvényeken vett részt, amelyeket az akció apropójából rendeztek. Milyen benyomásokkal tért vissza a felesége Moszkvából, és nem tervezi-e, hogy átadja orosz nyelvtudását a gyerekeiknek?”

Gyurcsány erre a kérdésre válaszolva a családi múltat is felemlegetve komoly vállalást fogalmazott meg:

„A nejem az orosz kultúra és az orosz nyelv nagy tisztelője. Annak idején orosz iskolában tanult. A mostani moszkvai látogatásra sokáig készült, felidézte a feledésbe merült orosztudást, ismerősökkel gyakorolta a nyelvet. Oroszországból, ahol már sok éve nem járt, rengeteg jó benyomással jött haza. Ez igazi ünnepe volt az orosz nyelvnek, kultúrának és irodalomnak. Ami a mi családunkat illeti, megbeszéltük a gyerekekkel, hogy az angol után oroszt vagy kínait tanulnak majd. Vagy – ami még jobb – mindkettőt.”

RUSSIA-FINLAND-HUNGARY-CULTURE-LANGUAGE
Gyurcsányputyin1
Putyin és Gyurcsány 2007 júliusában, Szaranszkban. Egy finnugor csúcstalálkozó is jó alkalom volt Gyurcsánynak a találkozásra. (Fotó: Maxim Marmur/AFP)

Dobrev Klára nyilvánosan elérhető életrajzából nem világos, hogy mire gondolt Gyurcsány, amikor arról beszélt, hogy felesége orosz iskolában tanult.

Az azonban biztos, hogy Dobrev édesanyja, a kommunista miniszter, Apró Antal lánya, Apró Piroska egy moszkvai internátusban nevelkedett, majd külkeres pályán kezdett dolgozni. Az 1970-es évek elején a bulgáriai magyar kereskedelmi kirendeltség titkára volt, és maga Dobrev Klára is Szófiában született.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136244_auto_resized.jpg
origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713302411
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713302411
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte