Rémhír

"Vedd ki a pénzed a bankból" - Rémhírterjesztő sms-ek miatt indított eljárást a rendőrség

Létrehozva: 2022.12.09.

Pánikot keltenek a magyar ügyfelek körében, be akarják dönteni a forintot.

Jelentős mennyiségű sms-t szétküldve próbálnak rémhíreket terjeszteni a magyar ügyfelek körében. Az üzenetekkel arra akarják rávenni az embereket, hogy pénzüket, megtakarításaikat minél előbb vegyék ki a pénzintézetekből.   

 

 – Gyorsan bankból kivenni a pénzt, otthon széfben tartani, mert „a gazemberek ellopják” – olvasható az sms-ben.  

Az akció végrehajtói vélhetően egy újabb forint elleni támadást próbálnak meg előkészíteni.    

Varju László DK-s politikus ma délután lényegében a most terjedő sms-ekével egybevágó címmel tart majd sajtótájékoztatót, ami azt a gyanút erősíti, hogy a dollárbaloldal áll az akció mögött.  

Lényeges körülmény ezenkívül, hogy az üzenetek hasonló körben terjednek, mint az országgyűlési választásokat megelőzően, a dollárbaloldal kampányát támogató sms-dömping idején.    

Emlékezetes, akkor a szolgáltatók és a hatóságok közös vizsgálata megállapította, hogy a telefonos kampányt egy közbeiktatott cégen keresztül a Bajnai Gordon volt kormányfő nevével fémjelzett DatAdat osztrák leánycége rendelte meg, és a művelethez szükséges hatalmas adatbázist is ez a vállalkozás biztosította. Azóta kiderült, hogy a baloldal kampányához szükséges milliárdokat Amerikából küldték és csatornázták az említett DatAdat-cégcsoport felé.  

Mivel a mostani sms-eket hasonló kör kapja, nem zárható ki, hogy az akciót most is ugyanannak az illegálisan beszerzett adatbázisnak segítségével hajtják végre az elkövetők.  

Az ügy komolyságát jelzi, hogy információink szerint a rendőrség rémhírterjesztés miatt azonnal nyomozást rendelt el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713499216
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713499216
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713499216
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713499216
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze