Csaló

Ciprusi luxusvillába küldte pihenni ágyasait a Zala megyei kamu-Jézus

Létrehozva: 2022.12.08.

Az önmagát Jézus reinkarnációjának tartó T. Miklós több tucat embertől csalt ki pénzt milliós nagyságrendben, amiből elképesztő luxusban élt: több luxuskocsit is fenntartott, több házat vásárolt, mi több, Cipruson is fenntartott egy ingatlant, ahol szeretőit vendégelte meg.

Mint arról a Bors is írt, a most 69 éves T. Miklós közel 20 éven keresztül működtette hátborzongató szektáját, ahol nem csak gyomorforgató orgiákat rendezett, hanem több millió forinttal meg is rövidítette áldozatait. 

A férfi plakátokon hirdette perverz szektáját, amivel húsz év alatt megszámlálhatatlan tagot hálózott be   Fotó: Bors

Az esetről először a Ripost írt, a lapot akkor a szekta egyik kiábrándult tagja leplezte le. Kiderült, hogy a férfi Jézus reinkarnációjának hazudta magát, szektájának egyre csak gyarapodó tagjait pedig gyógyítással kecsegtette, míg a fiatal női tagjaival pedig szexuális viszonyt tartott fent. Szeánszait emellett igencsak borsos áron mérte: 

alkalmanként 8 ezer forintot kért el értük, ami így óránként több százezer forintos bevételt jelentett, ugyanis egy-egy spirituális összejövetelre akár 40 fő is elment. 

A férfi emellett az ajándékokat sem utasította vissza bővülő "nyájától": elfogadott pénzt, kocsit és ingatlant is perverz hálózata tagjaitól. 

Miklós elképesztő luxusban élt, több csúcskategóriás kocsit tartott, házai mellett pedig Balatonon és Cipruson is volt nyaralója   Fotó: Bors

Miklós így éveken keresztül elképesztő luxusban élt:

 nem csak, hogy több házat is vásárolt magának követői pénzéből és juttatásaiból, de balatoni nyaralót és ciprusi luxuslakást is vásárolt, illetve kapott.

 A ciprusi villában több tucat szeretőjét látta vendégül, többüket egy-egy veszekedés után ide küldte engesztelésül. Egyikük, Enikő korábban így mesélt róla a Ripostnak: 

Rendszeresen heteket töltött ott. Nem tudom, hogy a nevén van-e, de úgy tűnt, mintha az övé lenne. Amikor összevesztem vele, kárpótlásul felkínálta, hogy töltsek el egy hetet édesanyámmal a ciprusi villában, de közben ott voltak egy másik nőjének a holmijai is 

– mondta akkor a "mesterben" csalódott volt szektatag, aki azt is hozzátette, hogy a férfi az éppen aktuális kedvenc partnerét ausztriai shoppingoló körutakra vitte, ahol ékszereket, ruhákat és táskákat kaptak. 

Miklós ellen vádat emelet, az ügyészség hat év börtönt és pénzbüntetést ajánlott  Fotó: Ripost

Ha ez nem lett volna elég, a férfi gyógyítói munkájáért is külön pénzt szedett, emellett pedig jótékonysági célra is gyűjtött pénzt, melynek jó részét persze ő maga, nyelte el, az összeget magára költötte, hogy fedezhesse saját és behálózott szexpartnerei luxus életvitelét. 

A férfi azonban 2019-ben lebukott, híveinek egy része mégis kitartott mellette, mi több, a Bors akkoriban megírta, hogy ezután még egy ideig a szeánszokat is tovább folytatta, pedig egy idő után már családja is elfordult tőle. 

Idán decemberben azonban vádat emeltek ellene: a Zalaegerszegi Járási Ügyészség hat év börtönt, hat év közügyektől eltiltást és pénzbüntetést kért a férfire. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711723514
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711723514
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711723514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek