Tragédia

Sokkoló tragédia: Fiát mentette a tűzből a házban halálra égett apa

2022. november 26. szombat 07:30

Hajnalban gyulladt ki a családi ház Patakon, ahol az édesapa vélhetően a házban rekedt 16 éves fiát próbálta menteni. Tragikus módon mind a ketten életüket vesztették a lángok között.

Elhagyatottan, kiégve áll az a hajdani boldog családi ház a Nógrád megyei Patakon, ahol péntek hajnalban szörnyű tragédia történt: a ház kigyulladt, az ott élő M. család pedig már csak a fojtogató füstre eszmélt. 

A ház belülről szinte teljesen kiégett - Fotó: Katasztrófavédelem

Az ott élő M. Zoltán és 16 éves fia, Márk, a lángok között lelte halálát, míg a családanya füstmérgezéssel került kórházba. 

A helyiek hajnalban a hangos ordibálásra és kiáltozásra keltek, ekkor rohantak ki, és ők is igyekeztek poroltókkal oltani a lángokat, míg a szemben lakó szomszéd a tűzoltókat tárcsázta. Bár a tíz esetkocsi azonnal kiérkezett és egy órán belül eloltották a tüzet, Zoltán és Márk életét már nem tudták megmenteni. 

Bár a tűzoltók alig negyven perc alatt megfékezték a lángokat, Márk és Zoltán életét már nem tudták megmenteni - Fotó: Katasztrófavédelem

A helyiek a történtek óta sokkos állapotban vannak, mint mondták, a szörnyű tűzvész nagyon gyorsan felemésztette a házat. 

Mindenki egybehangzóan állította, hogy a szülők példás szeretettel nevelték Márkot, Zoltán pedig alig egy éve súlyos beteg volt:

- Nagyon szép család voltak, tisztességesen nevelték a fiukat, a mindenük volt Márk, nagyon szerették egymást és a gyermeküket - mesélte a Borsnak egy környékbeli. Úgy tudják, hogy Zoltán utolsó erejével is fiát próbálta menteni: 

- Azt hallottuk, hogy a felnőttek ki tudtak futni a házból, de Márk már nem. Ezért Zoli gondolkodás nélkül fogta magát, és visszarohant a fiáért, így rekedtek mind a ketten a házban. Úgy tudjuk, hogy az egyik szobában találták meg mindkettőjük holttestét. Zoli egy hős volt, aki a fiáért élt és halt 

- szögezték le szomorúan. Hozzátették, hogy a kívül ragadt édesanya magán kívül volt a ház előtt, ő maga is be akart rohanni a lángok közé. Információink szerint az asszony azóta is sokkos állapotban, kórházban van, ahol ezen kívül füstmérgezéssel is kezelik. 

- Nem tudjuk, mi lesz vele, Márk és Zoli volt a mindene. Reméljük, lesz elég ereje ahhoz, hogy túlélje ezt a borzalmas időszakot. Nagyon szeretnénk neki segíteni valahogy - mondták megtörten az ismerősök.

A tűzoltók elmondták, hogy a házból két gázpalackot is kihoztak, az oltás közben pedig megtalálták a család két cicájának a testét is. Azt azonban egyelőre nem tudni, mi okozhatta a tüzet, azt majd a szakértői vizsgálat fogja kideríteni. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15601313_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai Dominik 30 méterről rúgott fantasztikus bombagólt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11576_resized.jpg?avcount=1674898506
metropol.hu

Felháborodtak a diákok is! Az Eötvös Gimnáziumban nyílt titok volt, hogy jó pénzért be lehet kerülni - A METROPOL FELHÍVÁSA A SZÜLŐKHÖZ ÉS A DIÁKOKHOZ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15601632_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Eltűnt az X-Faktor egykori sztárja, már a holttestét keresik a rendőrök

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15601401_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Szoboszlai két csodálatos góljával 2-1-re nyert a Lipcse! (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15600848_auto_resized.jpg
metropol.hu

Két pici lányát hagyta hátra Zsolt, a szentlőrinci horrorbaleset egyik áldozata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15601931_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Több mint 3000 milliárd forint beruházást generálhat az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11580_resized.jpg?avcount=1674898506
origo.hu

Putyin üzent: egyetlen utasítás kell a békéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15601194_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Még finomabbak lesznek az ételek, ha ezzel a titkos hozzávalóval készíted

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11569_resized.jpg?avcount=1674898506
life.hu

Úton egy fenntarthatóbb jövő felé(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15600789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Pesti sztárügyvédnő az a letartóztatott jogász, aki a hírhedt calabriai maffia pénzét mosta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15601663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hatalmas fekete füst gomolyog Budapest felett: Leégett egy uszoda szombat hajnalban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11556_resized.jpg?avcount=1674898506
life.hu

A sport és a menstruáció: így hatnak egymásra

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/01/1LrJvka7yJR_2Yza08BMvTHp_3jNdPl_07cI9MYmTUQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q3MmFlMjMyNjliZTQ0ZjZhMTMyZjZiOWUyMTk5NGQ1.jpg
Halál

Két kislányt hagyott maga után Zsolt: egy pillanat alatt odalett az élete

https://cdn.borsonline.hu/2023/01/zf_G0UIMYFSHkTHoKvMgMyHVPKVJGrft37p6n-Kq72E/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdiMWE4Y2U5ZDczMzQ4N2E5MWJmZGNkOTcyYjgyNzUx.jpg
Felhívás

A diákok is felháborodtak: Nyílt titok volt az Eötvös Gimnáziumban, hogy jó pénzért be lehet kerülni – FELHÍVÁS A SZÜLŐKHÖZ ÉS A DIÁKOKHOZ