Teljesen megdöbbent egy édesanya, amikor hathetes korában zúzódások jelentek meg kislánya testén. Mivel nem volt semmi oka a sérüléseknek, orvoshoz vitte. Rögtön haza is küldték őket, azzal, hogy a foltok semmiségek.
Csakhogy később sem halványultak el, sőt nagyobbak lettek, így ismét orvoshoz fordultak segítségért. Mindezek után Wendie-Lou édesanyja, Sammie-Joe sokkot kapott, ugyanis az orvosok rendőrt hívtak rá és megvádolták azzal, hogy bántalmazta a babáját.
Arra kényszerítették a családot, hogy három napon keresztül velük éljen egy szociális munkás, amikor az orvosok azzal a lesújtó hírrel hívták fel őket, miszerint Wendie-Lou akut leukémiás.
- Tudtam, hogy valami nincs rendben, és sokszor vittem Wendie-Lou-t a kórházba, de segítség helyett gyermekbántalmazással vádoltak meg minket. Felforrt a vérem attól, hogy gyorsan elvégezték a vizsgálatokat, nincs-e törött csontja, ahelyett, hogy elvégezték volna a vizsgálatokat, amikre valójában szüksége volt – fakadt ki az édesanya.
Ha az édesanya nem harcolt volna egy másodvéleményért, és egyszerűen hazament volna, a kislány meg is halhatott volna. A család számára megrázó volt a kicsi megpróbáltatása, ugyanis korábban már egyikük szembenézett a rákkal.
- Most pénteken kezdte meg a kemoterápiás kezelést, de aztán elkapott egy vírust, ami megtámadta a tüdejét. Most az onkológiai osztályon van. Ez nagyon nehéz, de már megmutatta, hogy ő egy igazi kis harcos – tette hozzá Sammie-Joe.
Hogy az orvosok késlekedése miatt, megfog-e gyógyulni a kislány egyelőre nem lehet tudni. Családja azonban mindent megtesz, hogy győztesen kerüljön ki ebből a küzdelemből – írja a The Sun.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.