
Mint arról korábban beszámoltunk, július 4-én délután egy anyuka véletlenül kocsijukba zárta hároméves kislányát. Ráadásul mindez a tűző napon történt, így a kétségbeesett asszony azonnal segítséget kért.
A Bors munkatársa elérte Szirmai Alexandra rendőr őrmestert, aki kollégájával, Varga Ferenc rendőr törzsőrmesterrel a kislány segítségére sietett.
– Kollégámmal a környéken járőröztünk, amikor délután négy körül kaptuk a bejelentést, hogy egy édesanya Óbudán, a Folyondár utcában bezárta kocsijába a kulcsot, és a három éves kislánya az autóban ül hátul, jobb oldalon egy gyerekülésben – eleveníti fel a történteket az őrmester.
Kiderült, hogy az anyuka kétségbeesetten hívta a 112-t, amikor rádöbbent, hogy nem tud bejutni a gyermekéhez.
– Egy új autóról volt szó, amit éppen szervizbe készült vinni a hölgy, és a kocsikulcsot a pótkulccsal együtt az első ülésre tette. Mivel egy modern kocsiról beszélünk, a rendszer automatikusan lezárta az ajtókat. Szerencsére a bejelentés időpontjában 4-5 utcányira voltunk a helyszíntől, így pillanatok alatt odaértünk – meséli Szirmai Alexandra.
Az anyuka amikor meglátta a rendőrautót, kétségbeesetten integetni kezdett. A rendőrök első kérdése rögtön az volt, hogy van-e pótkulcs, ám miután kiderült, hogy az is autóban van, azonnal tenni kellett valamit.
– Szerencsére Jázmin nem sírt, sőt, mosolygott is az anyukájára, aki próbálta neki mondani, hogy nyomja meg a piros gombot, hogy kinyíljon a kocsi, de ez nem sikerült, így kollégám a nálunk lévő ablaktörő eszközzel a gyerektől legtávolabb lévő ablakot a vezetői oldalon betörte, ami csak a harmadik ütésre sikerült – mondja Alexandra.
Az őrmester elmondása szerint maximum 6-8 percet lehetett benn a gyerek a kocsiban, akinek szerencsére semmi baja nem lett, így nem volt szükség a mentőkre sem.
Kérdésünkre, hogy mi ilyenkor a protokoll, kötelező-e például a szolgálati autóban ablaktörő eszközt tartaniuk, Szirmai Alexandra a következőket mondta.
– Nem kötelező, ám a kollégámnál volt tomfa, ami szintén alkalmas ilyen esetekben az üveg betörésére, ám minden kocsiban van egy nagyobb méretű elemlámpa, amivel szintén betörhető egy autó üvege – mondja a rendőrnő, aki hozzátette: eddigi szolgálatai alatt még soha nem került ilyen helyzetbe, és természetesen jóleső érzés volt, hogy segíthettek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.