HÉV, tömegközlekedés, Budapest, Közvágóhíd, Fotó: Magyar Nemzet

Mindenkit érint: Így alakul át a HÉV-ek útvonala a jövőben

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 17. 05:30
Véglegessé vált a H5, a H6 és H7 HÉV nyomvonala. Három kormányhatározat is taglalja a technikai információkat. A HÉV-vonalak fejlesztése azért fontos, mert ez az 5-ös metró létrejöttének előszobája.

Jelenleg minden harmadik autós az elővárosokból érkezik Budapestre, és tízből csak hárman választják a közösségi közlekedést. A HÉV fejlesztésekkel éppen az utóbbin kívánnak változtatni, hiszen várhatóan csökken majd az autóáradat, kevesebb lesz a dugó és végre javulhat a főváros levegője is. A ráckevei H6-os és a csepeli H7 HÉV teljes felújítása és a Kálvin térig való meghosszabbítása azért is fontos, mert ez a Dél-Pest és Óbuda között létesítendő 5-ös metróvonal első ütemeként értelmezhető. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatok legfontosabb pontja, hogy két évig szóló védettséget biztosít az érintett területsáv kapcsán. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2024 augusztusáig a most kijelölt területeken más beépítés biztosan nem történhet, a HÉV-vonalak itt abszolút elsőbbséget élveznek majd. A Budapesti Fidesz frakció közösségi oldalán emlékeztetett arra, hogy Budapest baloldali vezetésével szemben a kormány valóban a főváros és környékén élőkért dolgozik – írja a Metropol.

Térkép mutatja be, hogy változnak meg, illetve egészülnek ki a HÉV-útvonalak

A H5 H6 és H7-es HÉV meghosszabbított útvonalon a Kálvin térig közlekedik majd

A H7-es (Csepel) HÉV esetében a Budapest Fejlesztési Központ már korábban megkezdte a teljes felújítás tervezését. Így már ismerni, hogy megszűnik majd a sebességkorlátozás, átépítik a megállóhelyeket és akadálymentesítik, továbbá P+R és B+R parkolókat létesítenek. A beruházás fontos része, hogy a H6-os és a H7-es csepeli vonal járatai meghosszabbított útvonalon a Közvágóhíd állomástól összefonódva egy új vasúti alagúton keresztül egészen a Kálvin térig közlekedhetnek. Ezáltal Ráckevéről és Csepelről, illetve a közbenső állomásokról átszállás nélkül lesz elérhető a belváros, a Kálvin térnél pedig a 3-as és a 4-es metró. A H6 és H7 jelenlegi napi utasszáma 62 ezer fő, a fejlesztésnek köszönhetően ez a szám 140 ezerre lesz tehető.  A H5-ös szentendrei hévet naponta körülbelül 80 ezer utas veszi igénybe. A vonalon akadálymentes,  rendezett megállók és új P+R illetve B+R parkolók várják majd az utasokat a felújítást követően. A tervek szerint új, alacsony padlós és légkondicionált szerelvények közlekednek majd Budapest és Szentendre között.

A HÉV-vonalak fejlesztése összekapcsolódik az 5-ös metró létrejöttével

Az M5 egy belvárosi, minden tekintetben metrófunkciójú szakaszból és a hozzá délről három irányból (Csepel, Ráckeve, Kunszentmiklós-Tass), északról pedig két irányból (Szentendre, Piliscsaba) csatlakozó elővárosi vonalakból állna. A 2-es, esztergomi vasútvonalról ugyanúgy bejárnának az M5-re egyes vonatok, ahogy a 150-esről. Az agglomerációs vasúti stratégiában az olvasható, hogy a HÉV-ek a metróhoz hasonlóan süllyednének a föld alá a Közvágóhíd térségében. 

A két vonal pedig a föld alatti szakaszon három állomást érintene közösen: 

  • az elsőt a Közvágóhídnál, kapcsolódva a Déli Körvasút új állomásához, az 1-es, 2-es és 24-es villamosokhoz, 
  • majd a Boráros téren a nagykörúti villamosokra kínálva átszállást, 
  • végül a Kálvin téren elérve a 3-as és a 4-es metrót, illetve több felszíni járatot. A HÉV-alagút folytatódna a Kálvin tértől a belváros és a Duna alatt Budára, ahol a vonal az elképzelések szerint összekapcsolódik a H5-ös szentendrei hévvel. 
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.