Járvány

Figyelmeztettek az orvosok, gyermekbénulást okozó vírust találtak a szennyvízben

MTI

2022. augusztus 13. szombat 15:15

Poliovírust találtak New York szennyvízében.

A járványos gyermekbénulásért felelős poliovírust találtak New York szennyvízében, különösen az oltatlanok vannak veszélyben - közölték a városi és állami hatóságok pénteken.

A hivatalos közlés szerint a minta alapján arra lehet következtetni, hogy a vírus szélesebb körben jelen van, ugyanakkor nincs szükség sürgős immunizációra a New York nagyvárosi körzetében a magas átoltottság és immunitás miatt. Arra ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy

 az oltatlanok, és a nem gyenge védekezőképességgel rendelkezők nagyobb veszélynek vannak kitéve.

 A poliovírus ellen az Egyesült Államok egészében is magas a lakosság átoltottsága.

New York állam egészségügyi biztosa úgy nyilatkozott, hogy minden felfedezett poliovírusos megbetegedésre több száz észrevétlen fertőződés jut. Mary T. Bassett hozzátette, hogy a New York-i eset riasztó, de nem meglepő.

New York város egészségügyi biztosa az oltás fontosságára hívta fel a figyelmet. Ashwin Vasan kijelentette, hogy a vírus jelen van a közösségekben, ezért "egyszerűen semmi nem fontosabb a gyermekek beoltatásánál, hogy megvédjük őket a vírustól, az oltatlan, vagy nem teljesen oltott felnőtteket pedig arra kérjük, hogy most kérjék a vakcinát".

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15172690_auto_resized.jpg
origo.hu

Gulácsi Péter rossz formában: ekkorát még nem hibáztam

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9001_resized.jpg?avcount=1664695510
origo.hu

Boldog gyermekkora volt - megszólaltak a híres zenész fiának újpesti öngyilkosságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15172135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiderült, mi okozta a budapesti diák tragédiáját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15171471_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Ez élet igazságtalan sokszor” – kiderült, mi okozta a 15 éves Patrik halálát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15174379_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Diktatórikus viselkedése miatt kerülhet még nagyobb bajba V. Naszályi Márta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9000_resized.jpg?avcount=1664695510
metropol.hu

Kiderült: Meghan Markle így készítette ki a palota alkalmazottjait

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15172458_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan indul Közép- és Kelet-Európa egyik legnagyobb képzőművészeti vására

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15173840_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kemény szavak hangzottak el: Pápai Joci megríkatta Szekeres Adrien lányát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8958_resized.jpg?avcount=1664695510
vg.hu

Az elmúlt 250 év híreit olvashatod, most ingyen! (X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15173266_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Mellette voltam az utolsó szívdobbanásáig” – felesége könnyek közt közölte, meghalt Fábián Roland

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15173683_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Háromgyerekes családapa halt meg az ajkai tragédiában: „Amikor meghallottam, mi történt, sírva fakadtam, mint egy gyerek”

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/XCXw8S7HX2y4XuzazEN0ClADKfzIxURxPo1KwIt4hnQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmMjFiMGNjZGVjOTRiODA4ZDlmZmQxZjI5YjljYjlj.jpg
Határozathirdetés

Kiderül az igazság a győri diákról, aki egy hármas miatt megkéselte tanárnőjét

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/XgOuqJtB7sOZfnR-1vOvszHAnCYxYD5_MsjeNPZ0UeY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzczZGYyMGMyMzM0MzRiYWVhMDVmYzBlMWY3ZDZmYjA4.jpg
Szexi

Se bugyi, se más: Teljesen meztelen képen a szőke kebelcsoda