Az osztályteremben esett neki a diákjának a kéjenc szőke tanárnő

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 05. 06:00 / FRISSÍTÉS: 2022. augusztus 05. 17:57
A kikapós tanárnő egy 13 éves diákját csábította el.

Mindössze 60 napos börtönbüntetést kapott az a tanárnő, aki 13 éves diákjával szexelt. A viszony 3 évig tartott. Marka Bodine felkerül a szexuális ragadozók listájára is. A tanárnőt 60 nap után szabadon engedték, mert szülni készül. A baba nem a diákjától van állítólag.

A bírósági dokumentumok szerint a nem megfelelő kapcsolatra tavaly derült fény, miután Bodine értesítette a Tomball Középiskola iskolaigazgatóját, hogy őt zaklatta egy volt diákja. Bodine azt mondta az igazgatónak, hogy az akkor 13 éves fiú azzal fenyegetőzött, hogy bántja magát, és hozzáfért a nő személyes fényképeihez, majd manipulálta a fotókat.

Ám a nyomozók elmondása szerint a Bodine és a fiú telefonjának átvizsgálása során több üzenetet és képet is találtak. Egyes képek szexuális jellegűek voltak.

Kihallgatták a fiút, aki elmondta, a tanárnő összebarátkozott vele egy videójáték során, majd üzengetni kezdett neki. Számtalan képet cseréltek, és ahogy betöltötte a 13. életévét, szexeltek is. A kapcsolatuk 3 évig tartott. A válása után a tanárnő oda költözött, ahol a fiú is lakott, és többször szexeltek az osztályteremben, de a nő autójában is.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.