Félbeszakadt a brit Konzervatív Párt két kormányfőjelöltje közti esti, élő tévévita, miután a moderátor elájult.
Liz Truss és Rishi Sunak második vitáját, amit a Talk TV televíziós csatorna élőben közvetített, félbe kellett hagyni, miután az egyórás vita felénél puffanás hallatszott. A kamera éppen Trusst mutatta, aki a zajtól megijedt és felkiáltott.
A közvetítés ezután félbeszakadt, de az esemény másik házigazdája, a Sun egyik újságírója biztosította a jelenlévőket, hogy egészségügyi probléma merült fel valakinél, nem pedig biztonsági incidens történt, és a jelöltek épségben vannak.
A Talk TV közleménye szerint Kate McCann, a vita egyik moderátora az élő közvetítés során elájult, és bár már jól van, a szervezők úgy döntöttek, nem folytatják a vitát.
Liz Truss hivatalban lévő külügyminiszter és Rishi Sunak volt pénzügyminiszter a kormányzó brit Konzervatív Párt elnöki tisztségéért – ezzel pedig automatikusan a kormányfői posztért is – versengenek, amit eddig Boris Johnson töltött be.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.