Taxi

Már most kevesebben ülnek taxiba: “20-30%-kkal kevesebb az utas”

2022. május 17. kedd 05:30

Minden eddiginél nagyobb, közel 35 százalékos taxis tarifaemelés volt a fővárosban május 9-től. A Metropol megkérdezte a taxisokat az első napok tapasztalatairól, és kiszámoltuk, mit is jelent mindez a mindennapi életben.

Drágább lett a taxival való közlekedés, és ez egyelőre meg is látszik a fuvarok számán: a budapestiek jóval kevesebben taxiznak. Az 35 százalékos emelésre azonban szüksége volt az ágazatnak, mivel utoljára 2018-ban volt tarifaemelés, miközben a koronavírus alatt rengetegen hagyták ott a pályát. Míg 2019-ben több mint 7000 taxi rendelkezett fővárosi droszthasználati engedéllyel, addig ez a szám idén már csak 5000 volt. Ennek a legfőbb oka az volt, hogy az év elején a taxisok bevétele általában nem volt elegendő a vállalkozásaik fenntartásához - írja a Metropol. 

Egyelőre kevesebb a fuvar

A megemelt tarifákkal kapcsolatos tapasztalatokról a Metropol Metál Zoltánt, az Országos Taxis Szövetség elnökét kérdezte.

„Az első napok számai alapján elmondható, hogy érezhető egy 10-20 százalékos fuvarszámcsökkenés. Azonban számítottunk erre, mivel az elmúlt évtizedekben egy-egy tarifaemelést követően is hasonló volt a visszaesés” – árulta el az Országos Taxis Szövetség elnöke, de hozzátette: arra számít, hogy a taxizási kedv 1-2 hónap alatt visszaáll majd.

A taxisok költségei is emelkedhetnek

A következő időszakban két lehetőség várhat a taxisokra: vagy megemelkednek a taxis cégek felé fizetendő díjaik, vagy versengeni fognak értük a cégek.

„Egy-egy tarifaemelés után a fuvarszervezők (a taxisokat tömörítő, nekik címeket közvetítő cégek) is szeretnének valamennyi szolgáltatási díjemelést érvényesíteni. Erre számítaniuk kell a velük szerződésben álló taxisoknak. Ezek az emelések azonban igen változóak lehetnek” – mondta Metál Zoltán, aki szerint még akár az is előfordulhat, hogy végül a fuvarszervezők fognak versenyezni a taxisokért, mivel jelenleg nincsenek elegen a szakmában.

Az utasok is megértőek az emeléssel kapcsolatban

A kevesebb fuvar ellenére úgy néz ki, hogy összességében segített a sofőrök helyzetén a tarifák megemelése.

„Az eddigi visszajelzések alapján a taxisok többsége elégedett a bevételeik növekedésével, mivel az eddigi veszteségeiket ez kompenzálja. Ugyanakkor az is érdekes hogy az utasok elfogadták és megértették a díjemelés mértékét” – összegezte az elnök.

“20-30%-kkal kevesebb az utas”


Sanyi: “20-30 százalékkal kevesebb szerintem az utas. Ezt még meg kell szokni az embereknek, mert sok a törzsutas, akiket minden nap hívtak. Azt tapasztaljuk, hogy több törzsutas már nem hív. Egyébként senki nem lepődött meg az árakon. Hétfőn még nem éreztem a változást, de kedden már igen.


Sándor: “A kisebb fuvarok konkrétan eltűntek. A nagyobbak, azaz az állandó megrendelők örülnek neki. Én azt tapasztalom, hogy mindenki boldog attól, hogy könnyebb autót kapni. 2018 óta nem volt áremelés, és részben emiatt úgy érzem, pozitívan fogadják az emberek. Nekem majd csak a hónap végén derül ki, hogy jobban jártam-e, és hogy mennyivel emelkednek a költségeim.”

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes átverés terjed a Facebook-on

mandiner.hu

Nógrádi György elmondja, mekkora az esélye annak, hogy Putyin atomfegyvert vet be

borsonline.hu

Váratlanul beindult a szülés a TV2-sztár feleségénél, duplán rátekeredett a köldökzsinór a baba nyakára

hirtv.hu

Migránsok vertek Pride-felvonulókat

ripost.hu

Tedd tepsibe a sárgabarackot, eszméletlen, ami történni fog

vg.hu

Beszólt Putyinnak, már egy szibériai elmegyógyintézetben kezelik az orosz újságírót

origo.hu

Megdöbbentő fordulat: egy harmadik ország is belépett a háborúba

travelo.hu

Lisszabontól Bangkokig - Ezek ma a legboldogabb városok!

life.hu

Így egyél okosan a menstruáció előtti panaszok enyhítése érdekében

borsonline.hu

Megrázó képsorok: Három hatalmas UFO bukkant fel az erdőben – videó

borsonline.hu

Rendkívüli közleményt adott ki a TEK a Kis-Dunában elmerült börtönőrökkel kapcsolatban

borsonline.hu

Nyilvánosan mutogatja meztelen testét a szőke szexistennő, lefotózták – 18+ fotó

További cikkek

Támogatás

A magyar gazdák a jövőben is számíthatnak a kormány támogatására

Szívszorító

Gyermekükkel a szíve alatt várta haza párja a Kis-Dunában eltűnt kutyakiképzőt