Elárulta Uri Geller, léteznek-e földönkívüliek

Elárulta Uri Geller, léteznek-e földönkívüliek

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. május 19. 21:30
Egy amerikai képviselő megszólalására reagált, szerinte neki nincs igaza.

Megszólalt Uri Geller, a magyar származású kanálhajlítgató mentalista. Geller azután kelt ki magából, hogy az amerikai hírszerzés egyik fejese, Scott Bray azt mondta a kongresszusnak: az amerikai kormány nem tud idegen eredetű lényekről. A 75 éves Geller szerint ez szemenszedett hazugság.

Tudom, hogy az amerikai kormánynak van tudomása az idegenek létezéséről. Az is dühít, hogy ezt még mindig titkolják – mondta a paranormális képességekkel megáldott előadóművész. A DailyStarnak azt is elmesélte, hogyan került kapcsolatba az idegenekkel még 1974-ben.

– A CIA-sok szerveztek be, akkor, amikor felismerték a képességeimet.

Behívtak, hogy simogassam meg egy UFO bőrét, és mondjam el, mit érzek. A bőr fémes és sima volt, ahogy megtört rajta a fény, szivárvány jött létre. Amikor megfogtam, éreztem a rezgéseket. Olyan volt, mintha lélegzett volna... – avatta be az olvasókat Uri Geller. A mentalista ezért sem érti, miért nem hozzák nyilvánosságra azt, hogy idegenek márpedig léteznek. 

– Attól félnek, hogy az emberek nem tudják majd helyén kezelni az igazságot – magyarázta Uri, aki azután kapta fel a vizet, hogy a Pentagonnak már évi 400 azonosítatlan légi jelenségről van tudomása. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.