Ártatlan

Az ártatlanul börtönben ülő magyar modell vallomása: Sosem gyógyulnak be a lelki sebeim

KKP

Létrehozva: 2022.05.19.

22200 eurós (8,7 millió forintos) kártérítést kapott az olasz államtól az a magyar modell, aki 74 napot töltött ártatlanul börtönben Olaszországban, mire kiderült, tévesen vádolták kábítószer-kereskedelemmel. Gila Gréta a mai napig nem heverte ki a meghurcoltatását. Ahogy fogalmazott: sosem gyógyulnak a lelki sebei. Most a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul ügyvédjével.

Gila Gréta ígéretes modellkarrier előtt állt, amikor egy olaszországi szállodában 2019-ben letartóztatták drogkereskedelem vádjával. Az elfogása során durván bántak vele, majd 74 napra bezárták a civitavecchiai börtönbe. Az ellene indult eljárást egy a római reptéren droggal lebukott nő azon állításaira alapozták, hogy az egykori magyar szépségkirálynő a dílere. Hiába bizonygatta Gréta az ártatlanságát, sokáig nem hittek neki, a rácsok mögött töltött idő alatt pedig több munkától is elesett. Az őrizetbe vétele napján történetesen éppen Tokióba készült menni. A két és fél hónapos rémálom után a nyomozati bíró alaptalannak találta az eljárást, és gondoskodott a lány elengedéséről. A bíróság most 22200 eurós, azaz 8,7 millió forintos kártérítést ítélt meg Grétának.

Gila Gréta még mindig nehezen gondol vissza a börtönben töltött napjaira Fotó: Youtube

– Bár három év is eltelt a történtek óta, még mindig rossz érzéssel tölt el, ha visszagondolok a börtönben töltött napokra. A lelki sebeim sosem gyógyulnak be – mondta a Borsnak, és kérte, hogy inkább a jogi képviselőjének tegyük fel kérdéseinket.

Massimiliano Scaringella lapunknak hangsúlyozta: az olasz bíróság kimondta, Gréta semmilyen hibát nem követett el.

Massimiliano Scaringella lapunknak hangsúlyozta: az olasz bíróság kimondta, Gréta semmilyen hibát nem követett el

– Teljesen alaptalanul vonták bele a kábítószerügybe. A kártérítés mértékét a gyakorlatban naponként 250 euróban (93 ezer forint) szokták megállapítani, de az ügyfelem esetében ezt megemelték 300-ra (112 ezer forint) – mondta a jogász, és hozzátette: Gréta példája azt bizonyítja, hogy az olasz jog nem működik tökéletesen, ezért a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak.

– A célunk, hogy kimondassuk, az olasz törvényeket fel kell fejleszteni az európai szintre, hogy több embert ne hurcolhassanak meg alaptalanul – zárta Scaringella.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711721114
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711721114
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711721114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét